Amerikai katonai szakértő: Még a háború vége előtt leválthatják Zelenszkijt
Putyin eközben bejelentette, hogy lecseréli eddigi védelmi miniszterét.
A milliárdos megjegyzései azonban ellentétben állnak Putyin kijelentéseivel.
Oroszország már jövőre pénz nélkül maradhat, és külföldi befektetésekre van szüksége – nyilatkozta Oleg Deripaszka orosz oligarcha.
Már jövőre nem lesz pénz, külföldi befektetőkre van szükségünk”
– mondta egy szibériai gazdasági konferencián csütörtökön a TASZSZ orosz állami hírügynökség által közölt kommentárja szerint.
A milliárdos megjegyzései – aki a tavalyi konfliktus első napjaiban Moszkva ukrajnai háborújának befejezésére szólított fel – azonban ellentétben állnak Vlagyimir Putyin elnök múlt heti, Oroszország gazdasági helyzetéről szóló optimistább értékelésével. A Mandiner olvasói emlékezhetnek: Putyin dicsérte az ország gazdaságának ellenálló képességét a tavaly bevezetett, példátlan mértékű nyugati szankciókkal szemben. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
Ami a sajtó rendelkezésére álló információkat illeti: Oroszország gazdasági teljesítménye 2022-ben 2,1%-kal zsugorodott a kormány előzetes becslése szerint. A csökkenés ráadásul korlátozottabb volt, mint azt sok közgazdász eredetileg előre jelezte.
Nyitókép: Mikhail Metzel / SPUTNIK / AFP