Az Európai Unió támogatná Moldovát a hatékony biztonsági ágazat kiépítésében, ezért a nyár elején új polgári misszió keretében adminisztratív személyzetet küldene az országba – írta a Welt am Sonntag című német lap uniós diplomatákra hivatkozva.
Elsősorban az igazságszolgáltatás, a rendőrség és a vámhatóság berkeiből érkeznének szakértők Moldovába. Ezen kívül az Európai Unió
tanácsadókkal segítené az országot a kibertámadások és a dezinformáció elleni küzdelemben
– közölte a lap.
Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szakértői már elkezdték a válságkezelési koncepció kidolgozását, amelynek még márciusban el kell készülnie – tette hozzá a Welt am Sonntag. A koncepció javaslatokat tartalmazna a tanácsadó misszió méretére, mandátumára és profiljára vonatkozóan, amelyet azután szavazásra bocsátanának. Németország és Románia mellett a misszió legfontosabb támogatói közé tartoztak a balti államok, Lengyelország, az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Svédország, illetve Dánia, Csehország és Portugália.