Miután az Egyesült Államok két évtizedig a legmélyebben beavatkozott a közel-keleti folyamatokba, majd az elmúlt években elkezdett visszahúzódni onnan, most Kína kezd benyomulni a nagyhatalmi vákuumba.
Húsz évvel azután, hogy az Egyesült Államok megtámadta Irakot, úgy tűnik, legnagyobb riválisa, Kína egyre jobban kihasználja a Washington által ott hagyott örökséget. Ha a tendenciák folytatódnak, az iraki háború végül úgy fog bevonulni a történelembe, mint az amerikai hegemónia koporsójába ütött egyik első szög, amelyet éppen Washington kalapált be.
Húsz évvel ezelőtt az Egyesült Államok lerohanta Irakot, George W. Bush akkori elnök ezt a lépést szükségesnek nevezte, a „nép felszabadítása és a világ veszélytől való megvédése érdekében”.
Néhány héttel később Bush kijelentette, hogy „a háború sikeres volt, mert az amerikai csapatok elűzték Szaddám Huszein iraki diktátort és szétverték az ország hadseregét.”
Mit ért el valójában az Egyesült Államok azzal, hogy kirobbantotta az iraki háborút? Közel kétezer milliárd dollár elköltése és több mint négyezer amerikai katona halála után
A háború valójában az amerikai politikai és katonai vezetés alkalmatlanságát tárta fel. Az Egyesült Államok geopolitikai helyzete a Közel-Keleten 2023-ban gyengébb, mint 2003-ban.
A kínai állami média nemrég azzal büszkélkedett, hogy a kínai vállalatok vezető szerepet töltenek be Irak újjáépítésében. Peking ezzel pedig egyszerre két legyet üt le egy csapásra, egyrészt a vállalatok növelik bevételeiket, a kínai állam pedig a befolyását. A háborús évtizedekből éledező Irak az egyik első arab államként csatlakozott Új Selyemút projekthez. Azóta az iraki-kínai kapcsolatok pedig rohamosan fejlődnek. A kínai vállalatok fontos résztvevői az ország újjáépítésének. Az ország szinte egész gazdaságában jelen vannak, továbbá számos szerződést írtak alá nagyszabású építési projektre is. Ennek szellemében
Az ország elitjének pedig sokkal vonzóbb az az együttműködés, amit Kína kínál ideológiai kötöttségek nélkül, mint az a nyugati minta, amelyik elvárja az ideológiai igazodást is. Ehhez továbbá az is hozzátartozik, hogy Peking igyekszik stratégiai távolságot tartani minden helyi csoportosulástól.
Miközben a nyugat azzal vádolja Pekinget, hogy kizsákmányolja az ország erőforrásait, a PetroChina olajipari vállalat Irakban működő partnerei között megtalálható többek között a francia Total Energies is. A kínai vállalatokkal ellentétben, amelyek az ország újjáépítésének legkülönbözőbb területeit lefedik, a nyugati vállalatok nagyrészt vonakodnak attól, hogy az olaj- és gázágazaton kívül befektetéseket eszközöljenek az országban.
Kína ma már Irak egyik legfontosabb kereskedelmi, energetikai és beruházási partnere. Idén abban is megállapodtak a felek, hogy az egymás közötti kereskedelemben jüan alapú elszámolásra térnek át.
Az Irakkal határos Szíriában az „arab tavasz” eredményeként már több mint egy évtizede dúl az elmúlt évekre azért lecsillapodott polgárháború. A fejlemények következtében mostanra Oroszország, Irán és Kína befolyása erősödött meg jelentősen az országban. Utóbbi befolyásának nagy lökést adott a nemrég a saját közvetítésével tető alá hozott iráni-szaúdi kapcsolatok helyreállítása. Hiszen azt követően Rijád úgy döntött, hogy rendezni kívánja kapcsolatait Szíriával is. Peking természetesen „üdvözölte” a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. Bassár el-Aszad szír elnök az egy hónappal korábbi ománi látogatását követően ismét az Egyesült Arab Emírségekbe utazott.
A növekvő kínai és szíriai befolyás talán hatással lehet Libanon stabilizálására is, ahol már hosszú ideje politikai patthelyzet áll fenn, emellett pedig a világ egyik legtartósabb gazdasági válsága tombol.
Washington 2003-ban az iraki háborúra úgy tekintett, mint egy új, „nyugati típusú” Közel-Kelet megteremtéséhez vezető út első lépése. Valószínűleg sosem gondolták volna az Egyesült Államok akkori vezetői, hogy valójában éppen az fog leszámolni a „demokráciaexport” elméletével, s hogy egy olyan teljesen új geopolitikai helyzethez vezet a Közel-Keleten, amelyből az Egyesült Államok fokozatosan kiszorul.
***
Nyitkókép: TOBY MELVILLE / POOL / AFP
Milyen a természetű viszony áll fenn Magyarország, Japán és az Egyesült Államok között? Mennyire erős a woke Japánban? Abe Sinzó miniszterelnök volt tanácsadójával beszélgettünk Japán helyzetéről.
A brit lap szerint kész a titkos paktum: Washingtonban évtizedes tabuk dőlnek meg, Amerika kész elismerni az orosz hódítást. A britek úgy látják, Zelenszkijék és az európaiak hiába fogják a fejüket, Trump veje már Moszkvában egyeztetett a területek átadásáról.
Kuleba nem finomkodott, sötét jövőt jósolt: nyíltan kimondta, hogy Amerikában nem lehet teljesen megbízni, az európai döntésképtelenség árát pedig az egész kontinens meg fogja fizetni.
A Wall Street Journal elemzése sokkoló képet fest: a kontinens vezetői ráébredtek, hogy Amerika és Kína már a fejünk felett osztja újra a világot.
A tervek szerint a menetidő kevesebb mint három óra lenne a két főváros között.
A Politico szerint az amerikai fegyverek és hírszerzési információk pótlása gyakorlatilag lehetetlen.
A miniszterelnökséget vezető miniszter kevesebb mint tíz perc alatt, humoros kiszólásokkal intézte el a Tiszát és az egész baloldalt.
Pozsony szerint nem egyszerű vitáról van szó, hanem egyre keményebb politikai nyomásgyakorlásról.
