Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Feltehetőleg ezt az egész „csinált” háborút többek között azért kirobbantották ki, hogy indokolhatóvá tegye a szankciókat.

„A mostani átverési ciklus vivőanyaga újra a részvény volt az elmúlt több, mint egy évtized során, így ma nagyjából ezer évnyi magyar nemzeti jövedelemnek megfelelő »levegő-pénz« van még mindig a lufiban. Feltehetőleg ez az egész »csinált« háborút többek között azért kirobbantották ki, hogy indokolhatóvá tegye a szankciókat, a világ-káoszt és a rettegés nyomán egekbe szökő inflációt.
A »zavarosban« halászni persze igen jövedelmező lehet, de a »kockázatok és mellékhatások« is igen súlyosak. Számos közepes és/vagy kisebb bank nem tud időben »fordulni« és így pillanatok alatt a »balekok« közt találja magát, és ez történt most is Amerikában, ahol két bank máris összeomlott és egy harmadik megmentése éppen most zajlik.

A globális pénzhatalmi rendszer urai a jelek szerint a lufiban lévő gigantikus tömegű »levegő-pénz« lassú és ellenőrzött »szétterítésének« stratégiáját folytatják, de a világháborús gerjesztett káosz nem kedvez a »finom szabályozásnak« és a kezelhetetlenül komplex rendszer bármelyik pillanatban kicsúszhat az ellenőrzésük alól. A 2007–2009-es globális csinált válság azt is megmutatta, hogy a pusztítás pillanatok alatt Európát is elérheti s legyengül földrészünk számára ez végzetes lehet.”
Nyitókép: Képernyőfotó
***
***