Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is” – mondta az 53 éves sportvezető.

A tagság csütörtökön újraválasztotta Gianni Infantinót a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének.
Az olasz-svájci sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra és a tisztújító kongresszuson egyhangúlag kapott újabb négy évre bizalmat. A Kigaliban zajló ülésen az is eldőlt, hogy Infantino első három elnöki évét – amelyet Sepp Blatter lemondása után kezdett 2016-ban – nem veszik egy egész ciklusnak, ami által a tagok biztosították számára azt a lehetőséget, hogy 2027-ben ismét elindulhasson a posztért, amelyet a szabályok szerint három teljes cikluson át tölthet be egy személy.

„Szeretném megköszönni mindannyiótoknak: azoknak, akik szeretnek, ti sokan vagytok, de azon keveseknek is, akik utálnak. Mindannyiótokat szeretlek” – mondta az 53 éves Infantino, miután álló taps köszöntötte újraválasztása alkalmából. „A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is. Továbbra is számíthattok elkötelezett munkámra.”
(MTI)
Nyitókép: SIMON MAINA / AFP