Borzalom Brazíliában, sok a halott! Gránittömb zuhant a buszra, ami karambolozott és felgyulladt
Idén több mint tízezren haltak meg közlekedési balesetben a dél-amerikai országban.
A vasúti szakszervezeti tagok szerint a biztonsági rendszerek nem működtek megfelelően, pedig évek óta többször figyelmeztettek erre – írja a BBC.
Görögországban tüntetések törtek ki a 43 halálos áldozatot követelő vasúti baleset miatt, a zavargók összecsaptak a rendőrséggel a görög vasút fenntartásáért felelős Hellenic Train athéni székhelye előtt – írja a BBC. Hasonló tüntetések voltak Szalonikiben és Láriszában, a kedd esti katasztrófa helyszínének közelében. A kormány háromnapos nemzeti gyászt hirdetett és azt ígéri, független vizsgálat igazságot fog szolgáltatni.
A vasúti szakszervezeti tagok szerint a biztonsági rendszerek nem működtek megfelelően, pedig évek óta többször figyelmeztettek erre. S tiltakozásul és gyászuk jeléül csütörtökön
Egy kórház előtt , ahová a vonatszerencsétlenség áldozatainak holttesteit szállították, egy transzparenst függesztettek ki, amely azt állította, a hivatalos vizsgálat során a rendszerszintű hibákat el fogják fedni.
A vonaton utazó 350 utas közül sokan a 20-as éveikben járó diákok voltak, akik a görög ortodox nagyböjt ünneplését követő hosszú hétvége után tértek vissza Szalonikibe.
Nyitókép: BBC/képernyőfotó