Több mint száz halottja lehet az olasz partoknál történt hajóbalesetnek

2023. február 28. 07:17

A hajó – amelyen kétszáz menekült lehetett –, vasárnap tört ketté, miközben Crotone közelében próbált partot érni.

2023. február 28. 07:17
null

Ezidáig legalább 63 holttestet sodort partra a víz – köztük 12 gyermekét, a legkisebb még csak csecsemő volt –, de az olasz hatóságok attól tartanak, több mint száz halottja lehet egy menekülőkkel megpakolt hajó balesetének az olasz partok közelében – számol be a 444. A hajón kétszázan lehettek, vasárnap tört ketté, miközben Crotone közelében próbált partot érni.

A hajó a katasztrófa előtt néhány nappal Törökországból indult, a fedélzetén Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából, Szíriából, Irakból és Iránból menekülőkkel. A tragédia után az olasz parti őrség

eddig nyolcvan túlélőt mentett ki, illetve mentett meg,

mert akadtak köztük, akik önerőből értek partot. Az egyik túlélőt az olasz vámőrség embercsempészet gyanújával előállította.

„Újabb tragédia a partjainknál, újabb emlékeztető arra, hogy a Földközi-tenger tömegsír, több tízezer lélek otthona” – mondta Francesco Creazzo, az SOS Méditerranée civil mentőszervezet egyik tagja.

Nyitókép: Az Olasz Vöröskereszt munkatársai és a parti őrség tagjai a tengerből kiemelt holttestek egyikét készülnek elszállítani a dél-olaszországi Calabria partjainál, Steccato di Cutro közelében. MTI/AP/LaPresse/Antonino Durso

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2023. február 28. 14:32
Az helyzet hogy amíg nem változik a célországok hozzáállása ezekhez a szerencsétlenekhez ezek a drámák napirenden lesznek
nuknuk
2023. február 28. 14:19
Nincs határvédelem? Hogyan jutnak el a partokig?
MaBaker
2023. február 28. 13:49
Lehet, hogy a delfinek is migránsok, azért vetődnek partra néha.
Kybon
2023. február 28. 10:29
Na, hát ha túl veszélyes ez a tenger a kiváló "menekült" - eknek, akkor a Bizottság gondoskodjon NAGY hajókról, hogy betelepítse egész Afrikát és fél Ázsiát! Majdcsak elfér valahogy Európában 4-5 milliárd ember!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!