Mi lesz a háború végeredménye? Szakértők sora válaszolt!

Az Egyesült Államok addig fogja támogatni Ukrajnát, ameddig csak szükséges – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a Kongresszus előtt tartott idei évértékelőjén. Nagy meglepetéssel nem szolgáltak e szavak, a nyugati hatalmak által (eleddig) szilárdan képviselt álláspont az ukrajnai háború ügyében ismeretesen a következő: addig kell folytatni (és fokozni) a fegyverszállításokat, a katonai és anyagi segítségnyújtást, amíg Oroszország feladni kényszerül egy éve elindított „különleges katonai műveletét”.

A konfliktus diplomáciai rendezése – mondják ezzel egy időben a nyugati vezetők –

Volodimir Zelenszkij viszont időről időre aláhúzza, hogy béketárgyalásról akkor lehet szó, hogy az orosz csapatok kivonulnak az összes ukrán területről, s Vlagyimir Putyin távozik a hatalomból.

Az oroszoknak pedig jelenleg – hangoztatott tárgyalási hajlandóságuk ellenére – ugyancsak nem áll érdekükben, hogy diplomáciai úton tegyenek pontot a háború végére.

Az elmúlt hetekben sokat beszéltek a béketárgyalásokról, igaz, nem a jövő-, hanem a múltbeliekről: Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök – aki tavaly márciusban személyesen közvetített a két hadviselő ország vezetői között – egy interjúban arról beszélt, az orosz-ukrán tárgyalások egészen odáig eljutottak, hogy Putyin letett Ukrajna demilitarizálásáról és „nácitlanításáról”, Zelenszkij pedig a NATO-csatlakozásról. A nyugati hatalmak nyomására azonban – utalt rá az exkormányfő – Ukrajna elállt a további tárgyalástól. Néhány nappal később, miután az orosz állami média a Nyugat ellenséges magatartásának bizonyítékaként hivatkozott az interjúra, Bennett pontosított:

az amerikaiak jóval kevesebbet, „ki tudja, kinek volt igaza”.

A Foreign Affairs nevű amerikai lap mindenesetre január végén több tucat tekintélyes külpolitikai szakértőt kért fel, hogy reagáljanak a következő állításra:

„Az ukrajnai háború legvalószínűbb kimenetele egy tárgyalásos megegyezés, aminek részeként Kijev kénytelen lesz területi engedményeket tenni Oroszországnak.”

Nem csupán arra voltak kíváncsiak, hogy a válaszadók egyetértenek-e a fenti kijelentéssel, de azt is meg kellett határozniuk, mennyire bíznak a saját prognózisukban.

Az elküldött szövegekből jó képet kaphatunk a világpolitikai folyamatokat elemző (és befolyásoló) nyugati szakértői elit helyzetértékeléséről és világlátásáról. Az érdekesebb fejtegetésekből válogattunk!

Akik nem értenek egyet

A totális ukrán győzelem legmagabiztosabb híve nem más, mint Jacob Heilbrunn, a neokonzervatív mozgalom szakértője, a National Interest című külpolitikai periodika szerkesztője, az Atlantic Council Eurázsiai Központjának munkatársa. „Vlagyimir Putyin megbékítésének apostolai” – írja – a realizmus nevében azt hirdetik, az orosz elnök megelégedne ukrán területek átadásával.

hogy Ukrajnában vagy akár a Baltikumban újrakezdje a hódító háborúskodást, az Orosz Birodalom újjáteremtésére irányuló tervei végrehajtását. „Putyin nem egy új bécsi kongresszust érdemel, hanem egy nürnbergi jellegű pert, ami elszámoltatja az háborús agresszióért. Ahelyett, hogy a Kreml kisegítésére törekednének, Amerikának és szövetségeseinek egy szabad és területileg ép Ukrajna Nyugathoz való biztonságos csatlakozását kellene biztosítaniuk. A hatalmi realizmus és az erkölcs egyaránt ezt követeli meg” – véli.  

Ivo Daalder, egy globalista think-thank vezetője, Bill Clinton nemzetbiztonsági tanácsának európai ügyekkel foglalkozó tagja, Barack Obama elnöksége pedig idején az Egyesült Államok NATO-nagykövete (ebbéli minőségében a 2011-es líbiai intervenció elindításában is fontos szerepet vállalt) azt írja: nehéz elképzelni, hogy a háború tárgyalások nyomán elért békével érhetne véget. Egyébként sem minden háború végződik béketárgyalásokkal, elég csak a koreai vagy a jom kippuri háborúra gondolni: egyik konfliktus sem eredményezett területi engedményeket vagy másféle kompromisszumot – mutat rá. Mihail Alekszejev, a San Diego-i egyetem professzora szerint a háború erősíti Putyin belföldi hatalmi pozícióját, s csupán az orosz katonai erőforrások drámai romlása vezethet ahhoz, hogy Moszkvának a 2014 óta uralt területeket is fel kelljen adnia, s így béketárgyalásokra kerülhessen sor – ezek logikus folyománya viszont az lenne, hogy Ukrajna visszaszerzi az elfoglalt régiókat.

– írja a „vagy-vagy” jellegű végkimenetellel számoló Alekszejev.

Tatjana Sztanovaja Oroszország-szakértő, a Carnegie Endowment for International Peace nevű agytröszt munkatársa nem látja esélyét a területi engedményeket tartalmazó békeegyezménynek, legalábbis a közeljövőben nem. Azt érzékeli viszont, hogy a háborúpárti, konzervatív moszkvai körökben is egyre többen értik meg, érdekük a konfliktus befagyasztása, s az esetleges politikai változás megteremheti a béketárgyalások feltételeit.

Edward Fishman, a Columbia Egyetem professzora szerint „Putyin brutális háborúja” megacélozta az ukrán hazafias lelkületet, s az ukránok többsége nem fogadná el területek átengedését. Noha nehéz bármi biztosat jósolni, ám a terület-elcsatolásokat szentesítő békénél az ukrán győzelem és a konfliktus befagyása is valószínűbb.

Pavel Bajev, az oslói Peace Research Institute Oslo kutatója tömör választ küldött a Foreign Affairs-nek:

A hazánkban is jól ismert s korábban az Orbán-féle kurzust is élesen kritizáló történész, Timothy Snyder viszont annál hosszabb értekezésben fejti ki többek közt azt, hogy az ukrán nép történelmi tapasztalatból jól tudja, az orosz uralom alá kerülő népek „deportálásnak, kínzásnak és tömeggyilkosságoknak” vannak kitéve, már csak ezért is valószínűtlen, hogy az ukránok ne lennének elszánva az összes megszállt terület visszaszerzésére. Snyder szerint a tárgyalások emlegetése elfedi azt a tényt, hogy a háború a csatamezőn dől majd el. Ha pedig elfogadtuk ezt a realitást, arra kell fókuszálnunk, hogyan segíthetnénk katonailag és gazdaságilag azt a felet, aminek a győzelme kívánatos. A háború befejezésére a leghatékonyabb módszer szerinte az,

– magyarázza.

A Foreign Affairs által megszólaltatott szakértők többsége az előbbi választóadóknál kevésbé határozottabban, de ugyancsak „nem ért egyet” a felvázolt szcenárióval. Befagyott konfliktus, esetleges tűzszünet(ek), feloldhatatlan patthelyzet – a nagyrészt egybehangzó válaszokban ezek a leggyakrabban visszatérő kifejezések.

Anna Reid történész, a The Economist korábbi ukrajnai tudósítója szerint az ukránok tudják, hogy az egyetlen út a biztonsághoz az elsöprő győzelem, s a Kreml sem mutatja jelét annak, hogy kész lenne hátrálni. „Nem lesznek tárgyalások, de a csatamezőn egy új de facto határt kiharcolhatnak a felek” – írja.

Leon Aron, a neokonzervatív American Enterprise Institute munkatársa úgy gondolja, az ukrán vezetés valószínűleg igyekszik kivárni addig, amíg a politikai és gazdasági nyomás arra nem kényszeríti Moszkvát, hogy kénytelen belemenni egy területi engedmények nélküli békébe – legfeljebb Krím és Donbasz egyfajta „különleges autonómiát” szerezhetne, mint Olaszországban Dél-Tirol.

Az Atlantic Councilnél dolgozó Agnas Grigas arról ír, hogy ha beválik az orosz stratégia, ami bombázásokkal próbálja megtörni az ukrán nép elhatározását, lehetségessé válik a szóban forgó végkimenetel, a háború viszont Moszkva számára is növekvő áldozatokkal jár, s az orosz társadalom széles rétegeinek elégedetlenségét, a putyini rezsim megrendülését eredményezheti –

Akik egyetértenek

„Ha a konfliktus megmarad a konvencionális keretek között, s nem terjed túl Oroszországon és Ukrajnán, valószínű, hogy tárgyalásos úton ér majd véget” – véli Miranda Priebe, a RAND Corporation elemzője, aki az alapállítással inkább egyetértők táborát erősíti. Ez nem jelenti azt, hogy Kijev elismerné az orosz szuverenitást ukrán területek fölött, de egy esetleges fegyverszüneti megállapodás esetében elfogadhatja az orosz ellenőrzést bizonyos területek felett; egy békeegyezményben pedig rábólinthat arra, hogy rövidtávon Oroszország uraljon egyes régiókat, a hosszútávú rendezést későbbre halasztva. Priebe hozzáteszi: a háború többféle módon folytatódhat. Megeshet, hogy alacsony intenzitású konfliktussá mérséklődik, de nemkülönben lehetséges a NATO-országok bevonódása, sőt a nukleáris fegyverek bevetése is.

Thomas Graham, a Council on Foreign Relations munkatársa kiemeli:

a 2014-ben elszakadt donbaszi területek és a Krím reintegrálása ugyanis mérhetetlen költségeket emésztene fel, a társadalmi megbékélés is nehézkes lenne. Az erre fordítandó erőforrásokat sokkal hasznosabban lehetne felhasználni, így például az ukrán politikai-gazdasági rendszer megreformálására, illetve az uniós csatlakozás előkészítésére – írja Graham. „Egy erős, prosperáló Ukrajna, ami a 2022. február 23-ig Kijev által ellenőrzött területeket foglalja magába, jobb az ukránok és nyugati partnereik számára, mint egy törékeny és zavaros ország a 2014 előtti határokkal”, annál is inkább, mert utóbbi opció további lehetőségeket nyújtana Putyinnak, hogy folytassa alattomos európai játszmáit.

Mark Beissinger, a Princeton Egyetem professzora szerint a Krím-félsziget átengedésének fejében – ennek visszaszerzése és kormányzása amúgy is túl nagy teher lenne – az ukránoknak azt kell követelniük az oroszoktól, hogy elfogadják a NATO-csatlakozásukat, mivel egyedül ez garantálná a jövőben a biztonságukat.

Az amerikai globalista külpolitikai ortodoxia egyik leghíresebb kritikusa, a nemrég a Karmelita kolostorban is megfordult

– az már reálisabb szerinte, hogy az oroszok beássák magukat mostani állásaikba, és apránként újabb területeket szereznek. „Ezen paramétereket tekintve valószínű, hogy egy esetleges megegyezés területi engedményeket is magába foglalna Ukrajna részéről. Persze az is lehet, hogy nem lesz megegyezés, és végül egy befagyott konfliktussal lesz dolgunk – olyasmivel, mint amit Koreában láthatunk” – írja Mearsheimer.

Kimberly Marten politikatudós határozottan egyetért a Foreign Affairs felvetésével. A Krím-félsziget „2014 óta újra az orosz nemzeti identitás szerves része lett, a legtöbb ukrán nemzeti identitásának viszont, úgy tűnik, már nem része” – fogalmaz. Ha az ukrán katonai sikerek folytatódnak, s ha e sikerek olyan megalázóak Putyinra nézve, hogy eltávolítják a hatalomból, nem kizárható egy olyan helyzet, ahol Ukrajna a Krímen kívül visszafoglalja az elszakított területeket. Ahogyan annak is van esélye, hogy Putyin hivatalban marad, s egy egyezmény rögzíti a 2021-os állapotot, ami persze aligha lenne hosszú életű: az oroszokat és az ukránokat egyaránt kísértené, hogy teljes egészében el-/visszafoglalják a Donbaszt.

Lyle Goldstein Kína és Oroszország-szakértő kijelenti:

A jelenlegi mészárlás – hamarosan elérjük a félmillió halottat és sérültet – nem folytatódhat, s a nyilvánvaló nukleáris vagy egyéb eszkalációs kockázatot sem hagyhatjuk egyszerűen figyelmen kívül. Ukrajna, illetve a globális béke és stabilitás érdekében fájdalmas kompromisszumokat kell megkötni Oroszországgal – minél előbb, annál jobb.”

Nyitókép: AFP