Oroszország előfeltételek nélkül kész tárgyalni Ukrajnával

2023. február 11. 09:45

„Előfeltételek nélkül, a realitás talaján maradva” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter-helyettes.

2023. február 11. 09:45
null

Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, „előfeltételek nélkül, a realitás talaján maradva” – jelentette ki Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes a Zvezda televíziós csatornának adott interjújában.

„Minden katonai akciónak tárgyalásokkal kell véget vetni, és természetesen mi már elmondtuk, hogy

De csak előfeltételek nélküli tárgyalásokra, a létező valóságon alapuló tárgyalásokra, a nyilvánosan hangoztatott céljainkat figyelembe vevő tárgyalásokra vagyunk nyitottak” – hangzott el az interjúban..

A diplomata a beszélgetés során felidézte, hogy már voltak tárgyalások korábban, amelyeket Kijev függesztett fel.

A döntés nem Kijevben születik

Versinyin arra is felhívta a figyelmet a döntés nem Kijevben születik. A külügyminiszter-helyettes szerint 

A politikus mindezek mellett arra is kitért, hogy a tárgyalások megvalósulása Joe Biden alatt amerikai elnök és kísérete „óvatosságától és bölcsességétől” is függ.

Az interjút alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

 

 

Összesen 259 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2023. február 12. 12:57
Putyin-Zelenszkíj = egyik kutya másik eb. Ukrajna segítségére az EU okosai találjanak megoldást, hogy a hazátlan 18-50 év közötti katonailag is képzett migránsok harcolhassanak zsoldosként Ukrajna oldalán.
Ízisz
2023. február 11. 19:00
..
olajfa1
2023. február 11. 15:08
Nem tudom mennyire igaz ez a hír -és mennyire "kacsa" kategória...-, de Magyarországnak ismételten fel kellene ajánlania a "KÖZVETÍTŐ SZEREPET"... és Budapestet, mint lehetséges tárgyalási helyszint... No és ha 2békefenntartókra" lenne szükség, akkor abban is szerepet kaphatnának a magyarok.
O5-1-A
2023. február 11. 14:28
Okos lenne, ha belemennek a hoholok, ennél jobban nem is járhatnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!