Kitört a pánik Romániában: azonnal riasztották a vadászgépeket – a lakosság is figyelmeztetést kapott

Ez volt a 13. eset az ukrajnai háború kezdete óta, amikor az Ukrajna elleni orosz légitámadások során drónok repültek be a román légtérbe.

Az átrepülés során nem veszélyeztette az ország biztonságát vagy védelmét.

Ismeretlen eredetű léggömböt figyeltek meg Kolumbia felett a hétvégén – közölte szombaton a dél-amerikai ország légiereje az Egyesült Államok légterében felfedezett és lelőtt kínai léggömbbel összefüggésben.
A tájékoztatás szerint a léggömb jellegű, óránként 46 kilométeres átlagsebességgel haladó tárgyat helyi idő szerint péntek reggel, 55 ezer méter magasságban észlelték, és követték az útját, amíg el nem hagyta az ország légterét.

A kolumbiai légierő közölte, hogy különböző országokkal és intézményekkel egyeztetve próbálják feltárni a léggömb eredetét.
Mint ismert, a Pentagon pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felett nyugat-keleti irányban átrepülő léggömb mellett egy másik kínai léggömböt is felfedeztek, mégpedig Latin-Amerika felett.
Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett. A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette a léggömböt.
(MTI)
Nyitókép illusztráció. Fotó: KANAME MUTO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP