Az előadásokat azonban törölték, miután a helyszín felfedezte, hogy a darab öt férfi szerepére kiírt castingfelhíváson csak férfiak vehettek részt, és erről tájékoztatták a produkciót készítő csapatot, ami ellentétes az egyetem befogadási politikájával.
A Groningeni Egyetem szóvivője azt mondta, hogy a darab 1953-as bemutatója óta már más időket élünk.
Az az elképzelés, hogy csak férfiak alkalmasak erre a szerepre, elavult, sőt diszkriminatív
– mondta Elies Kouwenhoven, az egyetem sajtóreferense. Hozzátette: az egyetem egy nyitott, befogadó közösség, ahol nem helyénvaló másokat kizárni, semmilyen alapon.
A rendező a The Irish Timesnak elmondta, hogy fontolóra vette, hogy más nemű embereket is beválogasson a szerepekbe, de ezt nem tehette meg a drámaíró halála előtt meghatározott és a Beckett-hagyaték által fenntartott szabályok miatt.