The Washington Post: Orbán Viktor a demokráciaellenes érzület megtestesítője

2023. január 07. 15:46

A portál szerint az EU korrupciós botránya ugyanakkor árt a demokratikus törekvéseknek.

2023. január 07. 15:46
null

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, az Európai Parlament korrupciós botránya eddig legalább hatvan embert érint – többségük szocialista vagy néppárti politikus, köztük az Európai Parlament szocialista alelnöke, a görög Eva Kaili.

A brüsszeli korrupciós botrányról (Katar-gate) röviden

Eva Kailit, az Európai Parlament korábbi alelnökét, valamint három társát 2022. december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Az eljáró belga bíróság december 22-én egy hónappal meghosszabbította Eva Kaili előzetes letartóztatását. Társainak 2022. december 14-i meghallgatását követően a bíróság mindhármuk fogvatartásának meghosszabbítása mellett döntött.

Az ügyet érintően az idő múlásával egyre inkább képbe került Marokkó is. Az ügyben letartóztatták Pier Antonio Panzeri korábbi szocialista európai parlamenti képviselőt, aki jelenleg a Fight Impunity civilszervezet (NGO) elnöke, Francesco Giorgit, az európai parlamenti szocialista frakció asszisztensét, aki Kaili élettársa, illetve Luca Visentinit, a nemzetközi baloldalhoz szoros szálakkal kapcsolódó Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát és Niccolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice civilszervezet igazgatóját is.

A The Washington Post  (WP) véleménycikke szerint a Katar-gate az egyik legnagyobb botrány az Európai Unió történetében, amely a korrupciós törvény sürgős átdolgozására hívja fel a figyelmet. A portál szerint ugyanis minden,

ami a blokk hitelességét rombolja, gyengíti az Unió által terjesztett demokratikus értékekről alkotott képet is.

Az EU a demokrácia kevés fennmaradt bástyái közül az egyik, és ez az ukrajnai háború kitörése óta különösen fontos” – olvasható a portál szerkesztőségi véleménycikkében, melyhez hozzáteszik: a botrány óriási csapás az EU korrupció elleni küzdelmére nézvést, melyet leginkább Magyarország ellen vív.

WP: Orbán a demokráciaellenes érzület megtestesítője

A Washington Post szerint (a fentiek alapján – a szerk.) nem csoda, hogy Orbán Viktor, jobboldali miniszterelnök, aki a demokráciaellenes érzület megtestesítője a blokkon belül, nem vesztegette az időt, és gyorsan kétszínűséget kiáltott a korrupciós botrány kitörésekor.

A Mandiner olvasói számára emlékezetes lehet: a magyar kormányfő egy jól ismert mémet felhasználó bejegyzéssel reagált az ügyre a Twitteren, utalva arra, hogy az EP épp a korrupcióra hivatkozva akarta befagyasztani a Magyarországnak járó uniós pénzeket. A világsajtót is bejárt mémen kívül a magyar miniszterelnök a következőképpen kommentálta a botrányt: „Mindenki tudta, hogy Brüsszel tele van korrupciós ügyekkel, de most már olyan szintet ért el a dolog, hogy a rendőröknek is intézkedniük kellett (...) Ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat itt, Brüsszelben!” – mondta egy videóban a kormányfő. A mémet egy vezető spanyol lap sem hagyta szó nélkül, szerintük ugyanis Orbán úgy gúnyolódott a Katar-gate-en, „mint bármely másik troll”.

: „ – mondta egy videóban a kormányfő. A mémet egy vezető spanyol lap sem hagyta szó nélkül, szerintük ugyanis

A The Washington Post emlékeztet: Ursula von der Leyen a botrány után egy olyan új testület felállítást javasolta, amely az egész uniós tömbben felügyelné az etikai és feddhetetlenségi normákat, és „ugyanazokat a szabályokat érvényesítené mindenütt”.

Nyitókép: Wikipédia

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. január 11. 12:25
Nem "az"!
Janika50
2023. január 09. 09:19
Igen, a demokráciának nevezett főrmedvény kizárolagos amcsi érdek. A fogalom teljessen kificamítva. Ami nem azonos, vagy paralell az érdekeikkel az ...ista, istaista, istaistaistanáci, tehát nem lehet demokratikus. Ui:hogy is hangzik Aristoteles megfogalmazása a "demokrásia"-ról? Félek leirni. Azt állította, a csőcselék társadalma. Valószinű ő is náci volt ó kori kiadásban.
Reszelő Aladár
2023. január 08. 08:00
Szóval az van, ha az EU bevezetné az USA lobbitörvényét, akkor az EU a legfontosabb lépést tenné meg a korrupció elleni harcban. Ha Magyarország tenné ugyanezt szóról-szóra, akkor Magyarország törvénybe iktatná a korrupciót. Kb ugyanaz lenne mint a vagyonnyilatkozatoknál volt.
Wolfram004
2023. január 08. 00:48
"The Washington Post: Orbán Viktor a demokráciaellenes érzület megtestesítője" - teljesen igaz állítás, amennyiben tisztázzuk a WP definícióját: ------------------------------------------ DEMOKRÁCIA = AMERIKAI ÉRDEK ------------------------------------------ Ami nem más, mint az USA-t irányító gazdasági elit gazdasági, anyagi érdeke. Ha ezen túl vagyunk, csak be kell helyettesíteni, vagy kicserélni a szavakat, hisz ezek a kifejezések mára egymás szinonimáivá váltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!