Nem annyira boldog Ausztria

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

Az osztrák belpolitika az utóbbi években jó néhány meglepő fordulatot hozott, az egyik német lap által kedélyesen csak alpesi banánköztársaságként emlegetett Ausztria négy éven belül a negyedik kancellárjánál tart, mindezt úgy, hogy a kormányzati ciklusból még hátravan több mint egy év. A Karl Nehammer vezette Osztrák Néppártra (ÖVP) 2023-ban is nagy kihívások várnak, s mivel 2024-ben szövetségi választást tartanak, egyáltalán nem mindegy, hogy az egykori Kurz-párt hogyan veszi az akadályokat.

A világ legnépszerűtlenebb kormányfője

Egy tornádó is kellemes szellőnek számít ahhoz képest, amin az ÖVP az előző fél évtizedben végigment.

amire nagy szüksége volt. Az „új néppárt”, ahogy az ÖVP hivatkozni kezdett magára, fiatalos türkizre cserélte fekete színét, Kurzcal és a hozzá kötődő új, lendületes politikusgenerációval pedig tiszta lapot ajánlott a választóknak.

Ezt a vállalkozást nagy siker koronázta. Az ÖVP Kurzcal az élen megnyerte a 2017-es választást, s az Ausztria Szabadságpártjával (FPÖ) alakított kormányt. 2019-ben viszont újabb választásra került sor, mivel az FPÖ-re nézve katasztrofális,

A kancellár is elbukott egy bizalmatlansági szavazást, így fél évre Brigitte Bierlein, az alkotmánybíróság addigi elnöke vette át a kormányzás feladatát – hogy aztán a 2019. szeptemberi választáson győztesen térjen vissza Sebastian Kurz. Az ÖVP annyira sikeresen kommunikálta, hogy a megújhodott pártnak aztán semmi köze a korrupcióhoz, hogy ezen a voksoláson még javítani is tudott két évvel korábbi eredményén. Az FPÖ-t lecserélve a megerősödött Zöldek – A Zöld Alternatíva formációval közösen vehette ismét a kezébe az irányítást.

Sorsszerű fordulat, hogy a néppárt bukását végül ugyanaz hozta el, aki a felemelkedését: Sebastian Kurz. Az ÖVP számára a 2021-es év szinte végig defenzívában telt, miután

A néppárt bizonyos tagjai a jelek szerint még az Ausztriában egyébként szokásosnál is szorgalmasabban osztogatták a jól fizető pozíciókat állami vállalatok felügyelőbizottságaiban és igazgatósági tanácsaiban, mindezzel párhuzamosan pedig a kancellárra is kezdtek visszaégni az ÖVP–FPÖ-kormány viselt dolgai.

Sebastian Kurz ellen 2021-ben kezdett nyomozni a gazdasági és korrupciós ügyekért felelős államügyészség – ilyenre Ausztria történetében még nem volt példa –, később pedig azzal is megvádolták a kancellárt, hogy megpróbálta félrevezetni a hatóságokat. A politikailag egyre kevésbé tartható helyzetből Kurz 2021 októberében bejelentett lemondásával igyekezett kivágni magát.

Az ÖVP-t érintő korrupciós botrány a pártelit Kurzhoz hűséges első vonalában is pusztítást végzett, így a kormányfői helyre kisebb erőlködés árán Alexander Schallenberg külügyminisztert rántották elő a kalapból. A túlzott ambicionáltsággal nem vádolható politikus szerepe – aki maga is kijelentette, hogy nem szeretne pártelnök lenni – 56 napos kancellársága alatt tulajdonképpen az előkészítésre szorítkozott. Meg kellett várnia, amíg a pártvonalon erősebb Karl Nehammer átveszi Sebastian Kurz helyét az ÖVP élén, majd be kellett jelentenie, hogy szerinte jobb az úgy, ha a kancellári és a pártelnöki hatalom egy kézben összpontosul, végül pedig vissza kellett vonulnia a külügyminisztérium élére.

Így lett a belügyminiszterből 2021. december 6-án kancellár – új kapitány az egyre félreérthetetlenebbül süllyedő hajó hídján.

hiszen a tavalyi rendkívüli pártgyűlésen százszázalékos többséggel erősítette meg elnöki pozíciójában. A választók többsége viszont nem osztja a néppártiak szimpátiáját. Egy augusztusi felmérés Karl Nehammert hozta ki a világ legelutasítottabb kormányfőjének, az osztrák kancellárnak tehát még az angol partibotrányba éppen belebukó Boris Johnson brit miniszterelnököt is sikerült maga mögé utasítania. A Morning Consult friss kutatása szerint Nehammer azóta valamennyit javított a megítélésén, de az mindenképpen tanulságos, hogy még a hozzá hasonlóan választás nélkül, tartalék emberként kormányfői pozícióba kerülő Rishi Sunakot sem utálják annyira a britek, mint őt az osztrákok.

A szabadságpárt visszatér

Az álmoskönyvek szerint sosem jelent jót, ha az ember belügyminisztersége alatt a nemzet­biztonsági szolgálatok tudomást szereznek arról, hogy egy terroristagyanús személy vesz egy nagy adag lőszert, mégsem tesznek semmit. Márpedig Nehammerrel pontosan ez történt: a szolgálatok lekövették a 2020-as bécsi terror­támadás elkövetőjének lépéseit, de egy kommunikációs hiba folytán a dolog ennyiben is maradt, ami egyáltalán nem vet jó fényt a belügyminiszter tevékenységére.

Az ÖVP – a jelek szerint leginkább Sebastian Kurzra felépített – népszerűsége ennek megfelelően Karl Nehammer kancellári kinevezése után is tovább csökkent, húsz százalék környékén mozog, éppen ott, ahonnan annak idején Kurz felemelkedésével elindult.

ami miatt alighanem már most fáj a pártstratégák feje, hiába van még másfél év a következő választásig.

A legfrissebb felmérések szerint az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) és a vonalasan jobboldali FPÖ a legnépszerűbbek 25 százalék körüli támogatottságukkal, ami az előző öt évet tekintve mindkettejüktől szép eredmény.

A szocdem elit annak ellenére

hogy az általa vezetett SPÖ-lista 2019-ben elért 21 százalékos eredménye mélypontnak számít a párt történetében.

Rendi-Wagnert azóta is fúrják a párton belül, amire az elnök a belső felmérésektől a hatalmi szóig sokféleképpen igyekszik reagálni. Ellenfeleit leginkább az bátoríthatja, hogy az SPÖ népszerűsége növekszik, ezt viszont – ahogy a Momentumban mondták egykor Fekete-Győr Andrással kapcsolatban – nem Rendi-Wagnerrel, hanem Rendi-Wagner ellenére érte el a szervezet, elsősorban a korábban verhetetlennek látszó ÖVP botlásainak folyományaként.

Az ibizai botrányban elhulló – majd a 2020-as bécsi választáson valamilyen indíttatásból egyéniben rajthoz álló – Heinz-Christian Strache nélküli pártban sokáig nyitva maradt a hatalmi kérdés. Először a mérsékeltebb Norbert Hofer ragadta magához az irányítást, de vele sem a 2019-es választáson, sem azt követően nem szerepelt igazán jól az FPÖ. A helyét 2021 nyarán Herbert Kickl korábbi belügy­miniszter vette át, aki már Strache bukása után is megpróbált a párt élére állni. A vonalasabb Kickllel az élen a párt népszerűsége lassan ismét növekedni kezdett, amit leginkább a kormány túlságosan is szigorú covidpolitikájának enyhe járványtagadással megfűszerezett kritikájával ért el. Az SPÖ-höz hasonlóan az FPÖ is sokat profitált Kurz bukásából és Nehammer népszerűtlenségéből, s mostanra tulajdonképpen visszatérhetett abba a 25 százalék körüli tartományba, ahol a Kurz-korszak előtt jellemzően előfordult.

Az év első erőpróbája

Az FPÖ bizakodva tekinthet a 2023-as év első jelentősebb politikai seregszemléjére, a most vasárnap tartandó alsó-ausztriai tartományi választásra.

Alsó-Ausztria körülöleli a vörös Bécset, ami azt is jelenti, hogy a főváros jól fésült, dúsgazdag elő­városai mind ebben a tartományban találhatók – hasonlóan az olyan jelentős ipari szereplőkhöz, mint a schwechati repülőtér vagy az olajfinomító. Ezekből az következik, hogy az ország gazdasági és politikai elitjének egy nagyobb része Alsó-Ausztriában szavaz, vagyis az ottani választás eredménye pontosabb képet adhat arról, hogy mit gondol ez a társadalmi réteg a kormányról.

Az öt évvel ezelőtti voksolás nagy győztese az országos mintának megfelelően az ÖVP volt, igaz, a 2013-as eredménynél valamivel gyengébb, 49,6 százalékos eredménnyel. Az ibizai botrány előtt tartott megméretésen magához képest kifejezetten jól szerepelt az FPÖ 14,8 százalékkal, a szociáldemokraták 21,6 százaléka visszaesésnek számított, és az osztrák politikában a nemzetközi trendek ellenére marginális zöldek 6,4 százalékos eredménye sem nevezhető ragyogónak.

Az előzetes felmérések alapján úgy tűnik, hogy az idei menet ennyire nem lesz sima a néppártnak: a Market kutatása alapján az ÖVP akár 10 százalékkal gyengébb eredményre számíthat, mint 2018-ban.

Pedig egy korábban már bevált receptet követ a kampányban: egyrészt az öt évvel ezelőtt már bizonyító jelöltet indítja listavezetőként, másrészt igyekszik saját imázst kölcsönözni a tartományi szervezetnek, alighanem arra apellálva, hogy a választók így talán nem kötik össze az alsó-ausztriai ÖVP-t az országos botránypárttal.

A kutatásokból az is egyértelműen kiderül, hogy

Ez két dologra enged következtetni: egyrészt a befolyásos szavazói réteg jobbszélének kifejezetten elege van a türkiz ÖVP-ből, másrészt pedig látványosan kudarcot vallott az a néppárti elképzelés, hogy az FPÖ 2017-es kormányba emelésével lehetséges a radikális jobboldali párt leszalámizása. Ez nemhogy nem jött össze, a jelek szerint a néppártnak sikerült elüldöznie saját szavazótábora egy részét is.

Nem jó előjel ez a 2024-es országos választás előtt, amelyen a felmérések szerint a kormánykoalíció a többség közelébe sem kerülne. Nehammeréknek tehát készülniük kell – vagy egy erős hajrára 2024-ben, vagy pedig a választás utáni gyászmunkára.

Nyitókép: Örökös vagy pótlék? Sebastian Kurz után Karl Nehammerrel próbálja kihúzni az Osztrák Néppárt a következő a választásig. Fotó: AFP / APA / HANS PUNZ