Elhunyt a legendás olasz futballista, Gianluca Vialli

2023. január 06. 11:19

Ötvennyolc éves volt a Sampdoria, a Juventus és a Chelsea egykori csatára.

2023. január 06. 11:19
null

Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája. Az 59-szeres válogatott támadót először 2017-ben diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal, egy évvel később gyógyultnak nyilvánították, tavaly azonban bejelentette, hogy a kór ismét megtámadta a szervezetét.

Vialli decemberben került kórházba Londonban, ott hunyt el pénteken.

A nyolcvanas évek közepén Vialli a Sampdoria játékosaként lett világszerte ismert futballista, Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert, Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntőt játszott a genovai csapattal. Ezt követően a Juventusban futballozott, a torinóiakkal az 1995/96-os szezonban felért a csúcsra a Bajnokok Ligája-serleg elhódításával. Karrierjét a Premier League-ben szereplő Chelsea-ben fejezte be.

Később edzőként is irányította a londoniakat, tavaly az Európa-bajnokságon az aranyérmes olasz válogatottnál volt korábbi sampdoriás csapattársa, Roberto Mancini szövetségi kaptány segítője, decemberben azonban megromlott egészségi állapota miatt távozott a posztjáról.

(MTI)

Nyitókép: VALERY HACHE / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chwf
2023. január 07. 18:28
Ismét elment egy legenda... Addio!
amca
2023. január 06. 18:36
Arrivederci Lukács. Legyen néki könnyű a föld.
luxusbatar
2023. január 06. 14:47
A hasnyálmirigyrák a legborzalmasabb daganat. Túlélési esély minimális. Egészen hihetelten, hogy az első után még 5 évet élni tudott. Nyugodjon békében.
Ödenburger
2023. január 06. 12:44
Élőben is láttam játszani (itthon és idegenben is) a Honvéd-Sampdoria párharckor. Nagy játékos volt, Isten nyugosztalja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!