Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az autósport ikonja egy hómobilbalesetben veszítette életét.

Az 55 évs Block halálhírét a Hoonigan raliversenyző csapat közölte Instagramon, leírásuk szerint a végzetes baleset Block-kal Utah államban történt – tájékoztatott kedden a Motorsport.com.
A lap hozzátette, hogy a körzeti, Wastach megyei seriff közleménye szerint január 2-án délután 2 óra körül érkezett hívás a központjukba, amely szerint

„Sajnálattal erősítjük meg, hogy Ken Block ma egy motoros szánbalesetben elhunyt. Ken egy látnok, egy úttörő és egy ikon volt. És ami a legfontosabb, apa és férj” – írták.
Nyitókép: MASANORI INAGAKI / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP