Ez volt az év, amikor Oroszország történelmi hibát követett el

Írta: Demkó Attila

Értelmetlen, tragikus háború Kelet-Európában, energiaválság az öreg kontinens egészén, utat vesztett Oroszország, lassuló Kína, bástyáit építő Amerika és többszörös krízissel küszködő harmadik világ: idén sem lett szebb jövője az emberiségnek.

***

A múlt év végén azt írtam, hogy 2021 a Nyugat vergődésének éve volt. Kína és Oroszország inkább erősödni látszott, mint gyengülni. De közben mind Moszkva, mind Peking hozott rossz döntéseket – így 2022-ben már a fél világ vergődését láthatjuk. India kivételével az összes nagy hatalmi centrum bajban van, ki kisebb, ki nagyobb bajban. 

A legmélyebbre Oroszország küzdötte le magát, a legjobban pedig az Egyesült Államok áll. Köztük van valahol Kína, Japán és Európa, de hogy pontosan hol, nehéz megmondani. A harmadik világ pedig az olajtermelő államok kivételével súlyosan megszenvedi a nagyok konfliktusait.

miközben Kína is egyre nagyobb kihívást mutatott fel. Hogy milyen lesz 2023, sőt a következő évtizedek, azon múlik, hogy Oroszország és Kína kihívását hogyan tudja kezelni az USA vezette Nyugat. Ha az ideologikus megközelítés marad, akár nagyobb háború is lehet. Másrészt azon is múlik a jövő, mit lehet kezdeni a Pakisztántól Nigériáig terjedő hatalmas térség egyre növekvő problémáival. Ha a hajón egy-két kis lék van, könnyen javítható. Ha sok nagy rés, hatalmas a feladat.

2022 végén inkább sok nagy lék van globális hajónkon, nem néhány kicsi – az pedig kérdéses, hogy a nyugati politika eléggé pragmatikus-e ahhoz, hogy legalább ne rontson tovább a helyzeten.

Oroszország a mélyben

Moszkva idén olyan stratégiai hibát követett el, ami ritka a történelemben. Talán csak az 1941-es, Szovjetunió elleni német támadáshoz hasonlítható, vagy Napóleon Orosz­ország elleni hadjáratához.

Ráadásul Oroszország 2022-ben nem rendelkezett olyan erővel, dinamizmussal, mint egykor Német­ország vagy Franciaország. Messze nem. Itt

és nézte le ellenfeleit megmagyarázhatatlan mértékben.

Moszkva egy saját adottságaihoz mérten erős pozí­ciót cserélt gyengére. 2022 elején áramlott a pénz Orosz­országba. Az elhibázott európai energiapolitika az okos orosz húzásokkal együtt magas gázárhoz vezetett. Olyan bevételekhez, amelyeket akár a gazdaság modernizációjára is lehetett volna fordítani, a felkészülésre a szénhidrogének utáni időszakra, amely pár évtized múlva mindenképpen be fog következni. Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai sikerei csúcsán állt: Belarusz minden tekintetben a vazallusa lett, Szíriában győzött, Kazahsztánban erőt demonstrált. Eközben Ukrajna gazdasága és belpolitikája semmi reményt nem mutatott, az USA megalázó kivonulásra kényszerült Afganisztánból. Az orosz világ erősebbnek tűnt, mint 1991 óta valaha.

Az Ukrajna elleni támadás ebben a helyzetben akkor is stratégiai hiba lett volna, ha három nap alatt sikerrel jár. Mert mi jött volna Kijev elfoglalása után? Csendes ukrán behódolás, amiben a realitás­érzékét láthatóan elvesztő Putyin gondolkodott? Aligha. Pontosabban keleten, a Donbaszban, ahol tényleg sokan várták az oroszokat, igen. Zaporizzsjában és Herszonban talán. De máshol nem, Nyugat-­Ukrajnában pedig végképp nem. A kijevi orosz bábkormány és maga Oroszország belső lázadást kapott volna, amit persze az USA minden eszközzel támogatott volna. A sztálini Szovjetunió is sok évig küzdött Nyugat-Ukrajnában az ellenállással, és csak hatalmas kegyetlenséggel tudta leverni. De az egy másik korszak volt.

Egyetlen olyan kimenet nem volt már az első napon sem, amely hosszú távon nem káros a Kreml számára. Stratégiai szinten csak az volt a kérdés, mekkora lesz a vereség.

A kilőtt, süllyedő Moszkva cirkáló (fotó: Mandiner archív)

Az év vége felé közeledve nem látni, hogy Oroszország legalább taktikai győzelmet arat-e 2023-ban. A Donbasz elfoglalása és a többi megszállt terület megtartása az lenne: egy győzelemnek eladható vereség. Bármi, ami ennél kevesebb, győzelemnek sem adható el. Kizárni további sikeres ukrán offenzívákat sem lehet, a szárazföldi kapocs elvágása a Krímmel már az oroszok stratégiai vereségét jelentené. 

Az más kérdés, hogy a háború kevesebb mint egy éve alatt Ukrajna elvesztette a jövőjét. A megsemmisült városokat, az ipart segélyprogramokkal újjá lehet építeni, de a halottakat és a menekültek egy jelentős részét nem hozza vissza semmi. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Ukrajna eddig elveszítette a lakossága tíz százalékát – és vélhetőleg a legjobbak nem fognak visszajönni.

Persze Ukrajna nem választhatott 2022-ben, Oroszország viszont igen.

Megmutatkoztak a technikai, vezetési, kiképzési gyengeségek, a jelentős lemaradás a nyugati fegyverzettől szinte minden területen. Csak a gazdaság az, ahol Moszkva jobban teljesített a vártnál. Itt akár meglepetések is várhatók, számos helyen nemcsak az energetikai, hanem a technológiai szankciókat is megkerülték. Kerülő utakon, drágábban, de jön a szoftver és a mikrocsip Oroszországba, és áramlik az orosz olaj a harmadik világba.

Az ország a mélyben van: olyan veszteségeket szenvedett el nemzetközi presztízsben és gazdasági­-katonai erőben, amelyeket évtizedekig nem tud pótolni.

De teljesen megverni nem lehet, nemcsak atomarzenálja, hanem megkerülhetetlen nyersanyagkészletei miatt sem. Oroszország birtokolja a világ legnagyobb ásványkincskészletét. Ha az érceket és az energiahordozókat összesítve nézzük, tartalékainak értéke ma 75 ezer milliárd dollár, az Egyesült Államok a távoli második a 45 ezer milliárd dolláros készletével, Kína pedig csak a hatodik 23 ezer milliárd dollárral.

Orosz­ország egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy hosszú távon kizárja a Nyugat a saját rendszereiből; a többieket, a világ nagyobbik felét pedig rá sem lehet erre venni. Az ösvény keskeny: hogyan büntetheti a Nyugat Oroszországot úgy, hogy ne büntesse magát is leg­alább annyira? Még nehezebb olyan békét vagy leg­alább fegyverszünetet létrehozni, amilyet Ukrajna és Oroszország is el tud adni a saját közvéleményének győzelemként. Persze semmi sem lehetetlen, 2022. február 24. óta rengeteg meglepetés volt ebben a háborúban.

Fotó: Mikhail Metzel / POOL / Sputnik via AFP

Putyin esete a történelemmel

Vlagyimir Putyin 1999-ben fiatal volt és dinamikus, és úgy tűnt, kész Oroszországot egy modernizálódó társadalommá és globálisan együttműködő hatalommá tenni. A KGB gyermeke volt, de ismerte a Nyugatot, és semmi jel nem mutatott arra, hogy ellenséget keresett volna benne. 

Putyin ugyanis ezt is megörökölte: az ellenérzést Koszovó miatt, a megalázottságot, aztán maga is megtapasztalta, mennyit ad az USA a véleményére, először 2003-ban Irakban, majd 2008-ban Ukrajna és Grúzia esetleges NATO-tagsága kapcsán. Az időközben gyakorlatilag örökös elnökké előlépő Putyin az ignorálást ügyesen bosszulta meg. 2022-ig szinte minden lehetőséget jól használt ki, hogy Oroszország függetlenségét és hatalmi potenciálját növelje. Eközben azonban a demokrácia szűkült, mára pedig gyakorlatilag megszűnt Oroszországban.

Mi lehetett a cél? Elhihetjük, amit mond, Belarusz és Ukrajna legalább délkeleti felének „újraegyesítése” egy orosz dominanciájú szövetségben. Ezt történelmi küldetésnek fogta fel.

Ez a lényeg: Vlagyimir Putyin mélyen hisz a történelemben. Túl van már a pénzen és a puszta hatalmon, küldetés nélkül számára egyik sem élvezhető. Ráunt a kastélyokra, a villogó kamerákra, arra, hogy szinte mindent megkaphat.

Ukrajna lefelé ment, nem felfelé – ilyenkor várni kell. Erre Putyin tett egy olyan lépést, amiben nincs számára jó végkifejlet. Persze hetvenévesen nincs már annyi idő várni, ez lehetett az egyik mozgatója az eseményeknek. A múló idő. Hiszen mindenki „csak” ember, a leghatalmasabb vezető sem él örökké.

Folytatjuk!

Nyitókép: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP