Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„Az EU megerősödött egységét, amelyek megkérdőjelezik a jogállamiság és a demokrácia alapelveit” – írta az EUobserver.

Egy nemrég készült dán kormányjelentés nem aprózta el a szavakat – írta az EUobserver. Azokat a súlyos kockázatokat is megemlítették ugyanis, amelyek szerintük Donald Trump ismételt megválasztásával járnának. Az EU kockázataival kapcsolatban megjegyezték, hogy „az EU megerősödött egységét, valamint az EU stratégiai autonómiájának és biztonságpolitikai szereplőként betöltött szerepének dinamikus fejlődését olyan populista erők fenyegetik, amelyek megkérdőjelezik a jogállamiság és a demokrácia alapelveit” – idézte az EUobserver.
Amíg csak olyan országokban van hatalmuk, mint Magyarország, addig a probléma kezelhető,
de ha valamelyik nagy országban hatalomra jutnak, komolyan fennáll a veszélye annak, hogy az Unió kohéziója és dinamizmusa aláássák” – hangsúlyozták.
A dán jelentés kifejti, hogy a tekintélyelvű uralom hogyan gyengíti a biztonságot, sok demokrácia külpolitikája az emberi jogokat, a jogállamiságot és a demokráciát elsősorban értékeknek tekinti, amelyek támogatást érdemelnek, például finanszírozási projektek révén, de nem „érdekeknek”, amelyeket a kemény külpolitikai gondok középpontjába kellene állítani – olvasható az EUobserveren.
Nyitókép: Pixabay