Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Harminchat kínai katonai repülőgép közelítette meg az önálló szigetországot szombaton.

Harminchat, a kínai hadsereg kötelékébe tartozó katonai repülőgép közelítette meg Tajvant a sziget védelmi minisztériumának vasárnapi bejelentése szerint. A szombaton észlelt repülőgépek közül 10 - hat Senyang J-11 és négy J-16 típusú - szombaton átlépte a Tajvani-szorosban található, a két terület közötti nem hivatalos vízi középvonalat is, több gépet pedig Tajvantól délnyugatra jelentettek - áll a tárca közlésében, melyben hozzáteszik, hogy
Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. A kínai hadsereg augusztus óta egy sor hadgyakorlatot hajtott végre a sziget közvetlen közelében. A Kínai Kommunista Párt október 16-án kezdődött egyhetes kongresszusán a pártfőtitkárrá újraválasztott Hszi Csin-ping kínai elnök leszögezte:

Leszögezte, hogy a tajvani kérdés megoldása a kínai népen múlik, és hogy a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik.
(MTI)
Nyitókép: Noel Celis/AFP