Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy aktivista szerint „évente transznemű emberek százait gyilkolják, vagy erőszakolják meg” az országban.

A helyi transznemű kisebbség több száz tagja vonult utcára vasárnap a dél-pakisztáni Karacsi városában az őket érő erőszak miatt.
A konzervatív muszlim országban első ilyen jellegű tüntetés, a Szindh Murat menet nagyszámú jogvédő aktivistát vonzott a kikötővárosba miközben az ország vallási vezetése és muszlim pártok parlamenti képviselői igyekeznek az általuk iszlámellenesnek tartott, transzneműek jogait rögzítő törvényt visszavonni.

A jogszabályt 2018-ban fogadták el, s ennek értelmében a transzneműek szabadon választhatták meg nemi identitásukat. A szabályozás ellenzői ugyanakkor azt állítják, hogy mindez megnyitja a kaput az azonos neműek házassága előtt.
A kormánynak büntetnie kell a transzneműek ellen irányuló gyűlöletbeszédet és védelmébe kell vennie a választott nemi identitást”
– jelentette ki Sahzadi Rai transznemű aktivista. Hozzátette, hogy a transznemű gyerekek a szülők, vagy a gondviselők által örökségből történő kizárását, vagy elhagyását szintén büntetendő cselekményé kell tenni.
„Évente transznemű emberek százait gyilkolják, vagy erőszakolják meg, de az állam közömbös ez iránt” – közölte Najab Ali aktivista.
A tüntetésről készült felvételt alább tekinthetik meg:
(MTI)
Nyitókép: RIZWAN TABASSUM / AFP