Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Utolsó Nemzedék elnevezésű csoport aktivistái többek között a széntüzelésű erőművek újranyitása ellen tiltakoztak.

Klímaaktivisták több kiló lisztet szórtak pénteken az Andy Warhol amerikai művész által kifestett, Milánóban kiállított BMW versenyautóra, festékkel teli léggömböket dobáltak széjjel, majd a kiállítótér falához ragasztották magukat – jelentették hírügynökségek.
A milánói Fabbrica del Vapore kiállítótérben látható autót 1979-ben festette ki művészien Warhol.

Az Utolsó Nemzedék elnevezésű csoport aktivistái az éghajlatra káros intézkedések – így a széntüzelésű erőművek újranyitása és az újonnan tervezett olaszországi földgázfeltárások – ellen tiltakoztak. Az akció közben a csoport tagjai a megújuló energiaforrásokból előállított energia növelését követelték az olasz kormánytól.
Az Utolsó Nemzedék egyike azon szervezeteknek, amelyek a klímaváltozást okozó emberi tevékenyég miatti tiltakozásként különböző polgári engedetlenségi akciókat követnek el. Az Európa több országában is működő szervezet csak ebben a hónapban olyan akciókért volt felelős, mint a Rómában kiállított Van Gogh-festmény vagy a bécsi Klimt-festmény leöntése, de ahogy a kiállításokon, úgy a bécsi Természettudományi Múzeumban is odaragasztották magukat egy talapzathoz a dinoszauruszok termében.
Az akcióról videó is készült, amelyet alább tekinthetnek meg:
Nyitókép: Képernyőfotó