A „Gonosz” meg a „Sátán” – a világbajnokságon csap össze Irán és Amerika

Nyitókép: amerikai zászlót égető tüntetők 2006 februárjában Iránban (BEHROUZ MEHRI / AFP)

Mint ismeretes, a világpolitikában kevés keményebb és kitartóbb egymásnak feszülés történik folyamatosan, mint az Egyesült Államok és Irán szembenállása.

Az ősi Perzsia és a fiatal Egyesült Államok 1856-ban vette föl egymással hivatalosan a kapcsolatot, amikor a sah nagykövetet küldött Washingtonba. Az USA először 1883-ban küldött diplomatát Perzsiába, de a régi, olaj előtti idők geopolitikai helyzetét mutatja, hogy nagykövetet csak 1944-ben neveztek ki,

A perzsák ugyanakkor szívesen vették volna az amerikaiak segítségét, különösen az 1. világháború utáni pénzügyi helyzetük stabilizálásához. A két ország kapcsolatai a 2. világháborúig így jelentéktelenek, de legalább szívélyesek maradtak.

Mohammad Reza Pahlavi sah, a forradalom előtti Irán ura (fotó: Wikipedia)

Az egész világot mozgásba hozó újabb világégésben azonban már a Perzsia nevet 1935-ben Iránra változtató ország is fölkeltette a globális játszmákba kezdő amerikaiak érdeklődését. A térségben egy évszázada aktív britek és szovjetek 1941-ben közös erővel mozdították el az ország éléről a tengelyhatalmak felé kacsintgató Reza sahot, és szövetségesei után Amerika is kivette a részét 1942-től az angolszászokat a szovjetekkel összekötő, a világháborús ellátásban jelentős fontosságú „perzsa korridor” működtetésében.

Az apja elmozdítása után hatalomra kerülő, a nyugatiaknak lekötelezett és a nyugati életmód, gazdaság és politika iránt rajongó Mohammad Reza Pahlavi sah kezdetben az amerikaiak nagy barátja volt.

Az új sah uralma alatt, a „fehér forradalomnak” nevezett reformok nyomán Irán óriási gazdasági fejlődésen és szinte forradalminak mondható kulturális változásokon ment keresztül. A kisiskoláktól az egyetemig robbanásszerű fejlődésen ment keresztül az oktatás, és ez történt az egészségügyben is. A hatvanas-hetvenes években 10 százalék körüli gazdasági növekedést mértek évről évre, terjedt az iparosodás, miközben Irán a világ egyik legnagyobb hadseregét is kiépítette, hogy növelni tudja szuverenitását.

Kiteljesedett a nők szabadsága, beindult az iráni hippi és rockmozgalom, a tengerpartokon strandoltak, a hegyekben síeltek, a hétvégéken buliztak azok, akik ezt megengedhették maguknak.

Iráni lányok az iszlamista forradalom előtt (archív fotó)

A síita papság és szervezeteik pedig egyre feszültebben figyelték a radikális változásokat, s növekedett az elégedetlenség a zsarnoki tendenciák, a korrupció és a dekadencia miatt is. A robbanás 1978 szeptemberében következett be, amikor a vallásos tüntetők közé lőttek a sah biztonsági erői. A meglepetés erejével ható népi ellenállás megrendítette az államot, sztrájkok és tömegtüntetések zajlottak, a progresszív értelmiségiektől opportunista tábornokon keresztül iszlamistákig furcsa és széles koalíció állt össze a sah túlérett rendszere ellen – ami végül a sah bukásával járt.

A Jimmy Carter vezette Egyesült Államok az iráni forradalmi rendszerváltás időszakában nem tudott világos álláspontot megfogalmazni. Carterék, valamint az amerikai baloldal egyrészt kritizálták a sah autoriter rendszerét, ugyanakkor az amerikai elnök még 1978 szilveszterén is dicsérte a sah „briliáns vezetését” és Iránt a „stabilitás szigetének” nevezte. Zbigniew Brzezinski, Carter nagy hatalmú nemzetbiztonsági tanácsadója rendszeresen Amerika támogatásáról biztosította a sahot.

A Khomeini-féle iszlamista forradalom győzelme meglepetésként érte az Egyesült Államokat. A hazájából elmenekült sahot végül 1979 októberében Carter beengedte az USA-ba, hogy műtétet hajthassanak végre a nagybeteg uralkodón - lábadozása pedig hetekig tartott utána amerikai földön.

A sah amerikai befogadása óriási elégedetlenséget szított az épp berendezkedő, síita teokratikus rezsim uralta Iránban. Egyes feltételezések szerint ez volt a teheráni amerikai nagykövetség elleni támadás és az ottani amerikai diplomaták, katonák és titkosügynökök túszul ejtésének egyik oka. Az 52 amerikai diplomatát 444 napig tartották fogva, a kiszabadításukra indított amerikai katonai akció pedig csúfos kudarcot vallott, ami Carter elnökségébe került.

Ezzel egy időben, 1980. április 7-én Jimmy Carter megszakította az amerikai-iráni diplomáciai kapcsolatokat – és ez azóta is, több mint negyven éve így maradt.

Mint ismert,

és a síita vezetés és mozgalmárjaik azóta is a legteljesebb gyűlölettel viseltetnek Amerikával szemben. Az Amerika-ellenes szólamok, az utcai zászlóégetések rendszeressé váltak, s évről évre, évtizedről évtizedre voltak olyan ügyek, amik a két ország szembenállását életben tartották - miközben a világ nagyon is megváltozott közben.

Khomeini és hívei (fotó: Wikipedia)

Az Egyesült Államok az iraki-iráni háborúban Szaddam Huszeint támogatta a perzsákkal szemben. 1988-ban az amerikaiak támadást intéztek iráni olajlelőhelyek ellen, ugyanebben az évben az amerikaiak lelőttek egy iráni utasszállító repülőgépet. Bill Clinton idején, 1995-ben az Egyesült Államok totális embargót vezetett be Iránnal szemben, beszüntetve az iráni-amerikai kereskedelmet. A 2001-es terrortámadásokat követően, a 21. századi amerikai külpolitika egyik alapjául szolgáló, 2002 januári beszédében

Az Egyesült Államok 2003 óta folyamatosan figyeli, napirenden tartja és rendszeresen figyelmeztet az iráni atomprogram miatt, ami Washington szerint az iráni atombomba előállítását célozza. Barack Obama elnöksége idején jobbára az enyhülés politikája érvényesült, ami végül a sikerrel összehozott, de máig vegyes megítélésű iráni nukleáris megállapodáshoz vezetett 2015 júliusában.

A 2016-os választáson győztes Donald Trump ugyanakkor a megállapodás kritikusa volt, végül pedig a „valaha volt legrosszabb” amerikai részvételű megállapodásnak nyilvánította azt, s 2018 májusában kiléptette az Egyesült Államokat a dealből.

A Trump idején újra fokozódó amerikai-iráni konfliktusok csúcspontjaként

az iráni Forradalmi Gárda egyik főnökét, aki sokak szerint az ország második számú vezetője volt Khamenei ajatollah mögött.

Az ajatollah kemény bosszút ígért, háromnapos gyászt rendeltek el, az iráni parlament terroristának nyilvánította az amerikai hadsereget – de a bosszú végül iraki amerikai bázisok elleni rakétatámadásokra szorítkozott, amikben a jelentések szerint senki nem vesztette életét.

Joe Biden 2020 elején hivatalba lépő demokrata kormányzata újra a tárgyalások mellett tette le a voksát szavakban, újraélesztenék a nukleáris megállapodást is – de jelen állás szerint nem tartanak sehol az ezzel kapcsolatos tárgyalások.

Irán amúgy is a hetek óta tartó, immár a hatalom által elismerten több száz áldozattal járó tüntetéshullámmal van elfoglalva,

Itt tartunk most, kedd este pedig Irán és az Egyesült Államok futballistái a katari világbajnokságon csapnak össze – a tét pedig a továbbjutás a nemzetközi versengésben.

S talán majd egyszer valamikor az iráni-amerikai kapcsolatok is tovább jutnak a több évtizedes kölcsönös romboláson, pusztításon, a regionális és globális béke és stabilitás aláásásán.