Kritizálnia kellett volna az MTI-nek az orosz SZVR közleményét?

Az MTI feladatköre nem tartalmazza a közlemények kritikai elemzését. Épp ellenkezőleg: azzal sértené meg a sajtószabadságot, ha saját szerkesztői kommentárt fűzne az anyagokhoz.

Közleményt adott ki a fociklub.
Nem hagyta szó nélkül Cristiano Ronaldo interjúját, amelyet Piers Morgannek adott. A beszélgetés során a focista többek között azt mondta, „a Manchester United elárult engem. Elárulva éreztem magam, azt éreztem, hogy mindenért én lettem a hibás, és hogy több ember nem is akar már a csapat körül látni”, edzőjéről pedig úgy nyilatkozott, „Ten Hagot nem tisztelem, mert ő sem tisztel engem. Ha te nem tisztelsz engem, én sem foglak soha tisztelni téged”.
A Manchester United most egy szűkszavú közleményt adott ki honlapján.
– írták.
Nyitókép: Oli Scarff / AFP