Lemondott a román védelmi miniszter

2022. október 24. 19:15

Vasile Dincu azt követően került bírálatok középpontjába, hogy béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között.

2022. október 24. 19:15
null

A szociáldemokrata politikus Facebook-bejegyzésben közölte: levélben értesítette döntéséről Nicolae Ciucát, a nagykoalíciós kormány liberális miniszterelnökét. Arra hivatkozott, hogy nem tud együttműködni Klaus Iohannis államfővel, a román fegyveres erők főparancsnokával, távozására pedig szerinte azért van szükség, hogy semmi se akadályozza a védelmi minisztérium és a hadsereg optimális működését. Bejelentésére elsőként pártjának elnöke, Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök reagált, aki szintén közösségi oldalán jelentette be: tiszteletben tartja Dincu visszalépését, ugyanakkor azt kérte a – védelmi tárcát tartalékos tábornagyként korábban is vezető, volt vezérkari főnök – Nicolae Ciuca kormányfőtől, hogy maga vegye át a védelmi minisztérium ideiglenes irányítását, mert „Romániának kötelessége biztosítani a stabilitást a NATO keleti szárnyán”.

Vasile Dincu leváltásáról már nyár elején találgatások jelentek meg a bukaresti médiában, de – mivel Klaus Iohannis államfő a válságra hivatkozva azt érte a koalíciós pártoktól, hogy ne tetézzék a bajt belpolitikai vitákkal – a kormányfő a félévi mérleg megvonásakor egyetlen minisztercserét sem kezdeményezett. A védelmi miniszter azonban október elején azzal került a figyelem középpontjába, hogy egy nyilatkozatával megkérdőjelezte az Ukrajna területi épsége mellett következetesen kiálló, Ukrajna mellett elkötelezett román hivatalos álláspontot.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban
Tovább a cikkhezchevron

Dincu egy televíziós interjújában arról beszélt: a háborúnak csak béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket

Ukrajna helyett a „világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak” kell lefolytatniuk Oroszországgal.

Szerinte azért kell a békefeltételeket és biztonsági garanciákat a Nyugatnak kialkudnia Oroszországgal Ukrajna számára, mert az ukrán politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy hozzájáruljanak „egy igazságtalan területvesztéshez, ez számukra túl nagy politikai vereség lenne”. Kifejtette: a béketárgyalás mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi - emberéleteket és anyagi javakat megsemmisítő - pusztítás, még akkor is, ha csupán egy befagyott konfliktust eredményezne.

Egyedül maradt nyilatkozatával

Dincu nyilatkozatától a román miniszterelnök és a Szociáldemokrata Párt (PSD) is elhatárolódott. Klaus Iohannis román államfő a georgiai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján bírálta Dincut.

Az ukránok a vérüket adják ebben a háborúban, és el kell fogadnunk, hogy Ukrajna dönti el, hogy mikor, hogyan és miről kezd tárgyalásokat.

Ez a mi hivatalos álláspontunk, és ez az EU álláspontja. Valószínű, hogy egyes tisztségviselőinknek többet kell olvasniuk a lapszemléket, hogy megismerjék ezt az álláspontot” – jelentette ki az államfő.

Dincu akkor jelentette be lemondását, amikor már elülni látszott a vitatott állásfoglalása körüli botrány. A kormányfő múlt héten „tisztázó” megbeszélést folytatott a külföldi tárgyalásairól hazatért tárcavezetővel, amiről a kormányszóvivő csak annyit árult el: Ciuca „mértéktartást” kért a kormányzatot érintő nyilatkozatok szintjén a védelmi minisztertől.

(MTI)

Nyitókép: Hatim Kaghat / BELGA MAG / Belga via AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2022. október 25. 11:07
"el kell fogadnunk, hogy Ukrajna dönti el, hogy mikor, hogyan és miről kezd tárgyalásokat" Rendben, akkor viszont finanszírozzák ők a saját háborújukat és viseljék a következményeket.
Válasz erre
2
0
rollotomasi
2022. október 25. 06:45
Ő is átállt, csak ő véletlenül a jó oldalra. Jó ember, rossz román.
Válasz erre
0
0
irondome
2022. október 24. 23:28
Posztjába került az igazmondása. De a horvát államfő mostani megnyilatkozásával együtt jelzi, hogy legalább bomlófélben van végre az EU-s propaganda.
Válasz erre
1
0
budapesti
2022. október 24. 22:28
Célozgat a tényekre, aztán emiatt "lemondásra kényszerül"? Ennyire fél mindenki a hazug ballib médiától? Ezek szerint a legfőbb politikai cél az azzal szemben való ellensúly megszervezése. Ez nálunk már tart valahol - remélem, más országok mihamarabb követi a példánkat. Főként az USA, Németország...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!