Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Lorenzo Fontana szerint a melegházasság és a tömeges bevándorlás kiirthatják Olaszország hagyományait.

Lorenzo Fontanát választották meg pénteken az olasz parlament alsóházának házelnökévé – számolt be róla a Reuters. A lap szerint az „euroszkeptikus álláspontjáról ismert” politikus többször méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
2018-ban úgy fogalmazott az orosz elnökről, hogy: „ragyogó fény még nekünk nyugaton is”.

A beszámoló szerint Fontana kinevezése azért volt meglepetés sokak számára, mert „alááshatja” a megválasztott miniszterelnök, Giorgia Meloni azon ígéretét, hogy kormánya nyugatbarát lesz, és támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban.
A Reuters szerint egy korábbi nyilatkozatában Fontana azt mondta, hogy
Az olasz politikus nyíltan abortuszellenes is – teszi hozzá a portál.
Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP