Klicsko: Nemcsak Ukrajnát védjük, hanem az európai demokratikus értékeket is!

2022. október 25. 20:05

A kijevi polgármester kijelentette: Oroszország a konfliktus során nem tartja be a nemzetközi jog egyetlen szabályát sem.

2022. október 25. 20:05
null

Az Oroszország indította háborúban védekező ukránok nemcsak hazájukat védik, hanem az európai demokratikus értékeket is – jelentette ki a kijevi polgármester az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusában kedden. Vitalij Klicsko – aki videokapcsolaton keresztül kapcsolódott a strasbourgi székhelyű szervezet vitájához – mindenekelőtt emlékeztetett: a háború kezdete óta civilek ezrei haltak meg, és közel nyolcmillió ukrajnainak kellett elmenekülnie az országból.

Kijelentette: Oroszország a konfliktus során nem tartja be a nemzetközi jog egyetlen szabályát sem. Hangsúlyozta, hogy az orosz rakéták katonai célok elérésének szándéka nélkül ukrán városokat, erőműveket és az alapvető infrastruktúrát támadják. Klicsko közlése szerint a háború kezdete óta több mint 50 ukrán önkormányzati képviselőt raboltak el az oroszok. Felszólította egyben a kongresszus résztvevőit,

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett
Tovább a cikkhezchevron
továbbra is támogassák az ukrán önkormányzatokat.

A kijevi polgármester az Ukrán Városok Szövetségének elnökeként Ukrajna jövőbeli újjáépítésével kapcsolatban azt mondta: kész együttműködni az Európa Tanáccsal és a helyi és regionális hatóságok kongresszusával egy, a második világháború után nyugat-európai országoknak nyújtott, nagyszabású amerikai gazdasági segélyprogram mintájára készülő Marshall-terv kidolgozásában. A vitán szintén online felszólaló Olekszij Csernisov ukrán közösségi és területfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a bombázások és a hadiállapot ellenére az ukrán adminisztráció továbbra is működik. A miniszter felvázolta Ukrajna vészhelyzeti szükségleteit, valamint közép- és hosszú távú helyreállítási terveit, majd közölte: az ország szem előtt tartja a jogállam keretein belül szükséges reformok megvalósítását, még akkor is, ha

A vita során a kongresszusi tagok megerősítették, hogy támogatják Ukrajnát, és szolidárisak maradnak az ország népével. Hangsúlyozták, hogy az Európa Tanács tagállamainak helyi és regionális hatóságai partnerségeket hoznak létre Ukrajna városaival és régióival az ott élők megsegítésére. „Európaiként ugyanazokat az értékeket osztjuk, és ki kell mutatnunk szolidaritásunkat Ukrajnával, mind politikailag, mind anyagilag” – fogalmaztak. A kongresszus nyilatkozatában elítélte az orosz háború által okozott pusztításokat és az emberéletek kioltását, valamint felszólította Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül állítsa le az ukrajnai háborút – tájékoztatott az Európa Tanács.

(MTI)

Nyitókép: Vitalij Klicsko kijevi polgármester (b2) és Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) vezetője (j) Kijevben 2022. október 6-án.MTI/AP/Efrem Lukackij

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2022. október 26. 18:36
Klicskókám! Neked agysérüléseid vannak, amit nem ártana kezeltetni! Ukrajna, meg a demokrácia - na ne szórakozz! Nézz már át Munkács irányába - ott csak úgy dúl a demokrácia! Amúgy nem vagytok szimpik, mióta így viselkedtek, vagyis elég régóta!
Válasz erre
0
0
hátakkor
2022. október 26. 15:10
Eddig 14 pártot tiltottak be..
Válasz erre
0
0
Kuka utas
2022. október 26. 10:30
Ukrajna védi a demokráciát. Nagy a baj.
Válasz erre
7
0
cinkegolyó
2022. október 26. 09:56
Köszi, de nem.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!