Az Egyesült Államok, Kanada és Franciaország vezetői sietve gratuláltak Brazília frissen megválasztott baloldali elnökének, Luiz Inácio Lula da Silvának, miután az győzelmet aratott az eddig hivatalban lévő keresztény-konzervatív Jair Bolsonaro felett – gyűjtötte össze a nyilatkozatokat a the Guardian.
Bolsonaro kételkedik
Bolsonaro kétségbe vonta a szavazási folyamat hitelességét, és korábban már utalt arra, hogy vereség esetén elutasíthatja majd az eredményt. Joe Biden amerikai elnök ezért nyilatkozatában megerősítette, hogy ő legitimnek ismeri el a válsztási eredményt, amelyet Lula – mint kiemelte –
„...szabad, tisztességes és hiteles választások során” nyert meg.
” nyert meg.
„Várom a közös munkát, hogy az elkövetkező hónapokban és években is folytassuk az együttműködést országaink között” – mondta.
Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau a Twitteren azt írta: „Brazília népe döntött”. Hozzátette: alig várja, hogy Lulával együtt dolgozhasson. Közös prioritásként említette a környezet védelmét.
Emmanuel Macron francia vezető is jókívánságait fejezte ki, mondván, a szavazás „új lapot nyitott” Brazília történelmében. „Együtt fogunk erőt mutatni a kihívásokkal szemben, és megújítani a két országunk közötti baráti kapcsolatot” – írta a francia elnök a Twitteren, percekkel a választási eredmények kihirdetése után.
Lula az érvényes voksok 50,9 százalékát, míg Bolsonaro a 49,1 százalékát szerezte meg. Lula korábban kétszer négy éven keresztül vezette már Brazíliát, harmadik ciklusa 2023.
Nyitóképek: Wikipédia