Varga Judit: Nagyon konstruktív szellemben folytak a tárgyalások az Európai Bizottsággal

2022. szeptember 15. 18:22

A tárcavezető kiemelte: Fontos, hogy az európai partnerek megértsék közelebbről is a magyar álláspontot a jogállamisági eljárásokról, valamint az Oroszország elleni energiaszankciók és a háború kérdésében.

2022. szeptember 15. 18:22
null

„Fontos, hogy az európai partnerek lássák, Magyarország nagyon konstruktív szellemben tárgyalt végig a nyári szünetben az Európai Bizottsággal a közösen kidolgozott javaslatok érdekében, amelyek célja, hogy Magyarországon az uniós sztenderdek szerint is hatékonyan működjön a közbeszerzések átláthatósága, valamint az összeférhetetlenség, illetve a korrupció elleni küzdelem” - mondta az MTI-nek csütörtökön Párizsban Varga Judit igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folyatott Emmanuel Macron államfő Európa-ügyi tanácsadójával és Laurence Boone Európáért felelős államtitkárral.

A tárcavezető kiemelte:

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország több intézkedést is javasolt augusztus végén válaszlevelében, és a brüsszeli tárgyalások során egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy az uniós pénzek hatékony, átlátható és szabályos elköltése ugyanannyira az Unió, mint a magyar adófizetők érdeke is, „egy olyan közös érdek, amiért nagyon sok garanciát tudott a magyar kormány vállalni”.

– tette hozzá.

A tárcavezető szerint konstruktív, pozitív, megoldásorientált hangnemben zajlott Brüsszelben a tárgyalássorozat, amelyen „konkrét kérdésekre és javaslatokra lehetett reagálni, s nem általános elégedetlenséget fogalmaztak meg, ahogy a korábbi vitákban lehetett hallani”.

–hangsúlyozta.

A miniszter szerint jó, hogyha mindezt tudják azok a nagy európai országok is, amelyek figyelik az Európai Bizottság és Magyarország közötti tárgyalásokat. 

A miniszter kiemelte, hogy a háború és az arra válaszul adott szankciók az okai a gazdasági nehézségeknek, amelyektől Európa jelenleg szenved (infláció, magas élelmiszer- és energiaárak, energiaellátási bizonytalanság).

– hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a béke megteremtésén kellene többet dolgozni, nem pedig a háborús szankciókon.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sgaga
2022. szeptember 18. 21:11
hehe, ez qrwa jó! Hogy nekem miért nem jutnak ilyenek eszembe..
syphax
2022. szeptember 17. 11:46
Értelmetlen dolog itt ETIMOLÓGIAI-SZEMANTIKAI-ÉRTELMEZÉSTANI VITÁT NYITNI ARRÓL, HOGY VALÓJÁBAN MI IS A BELSŐ TARTALMA ANNAK, HOGY: "HISZEK DR.OV.-NAK, HISZEK DR, VARGA JUDITNAK HISZEK A FIDESZNEK SATÖBBI SATÖBBI.MIÉRT? AZÉRT MERT ITT VALÓBAN NEM "VALLÁSOS HIT"-RŐL VAN SZÓ, HANEM SOKKAL INKÁBB EGYFAJTA SZILÁRD ÉS HATÁROZOTT BIZALOMTÓL--MELYET MÁSOKKAL KAPCSOLATBAN NEM TÁPLÁLOK! Ilyen értelemben tehát valóban indokolatlan--lenne- a "hiszek" szó használata. Viszont. "Hiszek" a feleségemnek is, "hiszek" a gyermekeimnek is és "HITTEM" a Szüleimnek is, amig éltek szegények--merthogy már régen meghaltak. DE! A szüleim iránti "hit" SEM VOLT "VALLÁSOS HIT", AMINTHOGY A DR.ORBÁN VIKTOR, vagy a Dr.Varga Judit IRÁNTI "HIT"-em--"hit"-ünk-- SEM "AZ", HANEM SIMA-SZIMPLA-ERŐS EVILÁGI BIZALOM. Amely velük kapcsolatban igenis fennáll, másokkal kapcsolatban pedig nem. Tehát SZÓ NINCS ITT VALAMIFÉLE FANATIKUSAN MEGSZÁLLOTT "BEGŐZÖLT" IRÁNTUK ÉRZETT "VALLÁSI FANATIZMUSRÓL", hanem csak erős határozott és megmásithatatlan BIZALOMRÓL van szó--szigorúan evilági értelemben! AKIBEN IGAZÁN "HISZEK", AZ A KERESZTÉNY SZENTHÁROMSÁGOS ISTEN! SŐT! ISTENBEN NEMCSAK HISZEK, HANEM ISTENT VALÓBAN ÁHITATTAL IMÁDOM IS! (DE "AZ" EGY MÁSIK ÉRTELMEZÉSI DIMENZIÓ!)
syphax
2022. szeptember 16. 11:28
1.) Én HISZEK Dr.Varga Judit miniszterasszonynak.Csakhogy. 2.) Lengyelországgal is szabályosan LETÁRGTYALTAK MINDENT, ALÁ IS IRTÁK AZT, HOGY MEGEGYEZTEKM A ZSOZSÓRÓ--mindenbenL.Egymás markába is csaptak--PUSZI-PACSI MINEN OKÉ! AZONBAN: 3.) EGY HUNCUT KANYI PETÁKOT NEM--MONDOM NEEEEM(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)--KAPTAK ELEDDIG A LENGYEÉLKEK SEM(!). Pedig: szerződés van, egyetértés van, megállapodás van, VISZONT PÉNZ(!) ÉPP ÚGY NEM CSURGOTT BE ELEDDIG A POLÁKOK KASSZAJÁBA SEM, ÉPP ÚGY, MINT A MIÉNKBE. 4.) AKKOR MI A FENÉNEK Z A KÚÚR5VANAGY EGETÉRTÉS...DRÁGA JUDITKÁM?
formaegy
2022. szeptember 16. 09:02
Most Komolyan Varga! Ennyire hülye nem lehetsz! Előre borítékolva van már a pénzelvonás, te pedig ha nyájasan a pofádba vigyorognak - elhiszed? Majd éppen azok ellen fognak dönteni akik lefizetik őket? Édes Istenem Varga!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!