a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából gyökeresen meg fog változni, minden ennek megfelelő következménnyel az említett területek védelmére és biztonságuk garantálására vonatkozólag”.
A hírportál szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan pénteken szólal fel országa parlamentjében a népszavazásokról, és Valentyina Matvijenko, a parlament felsőházának elnöke szerint a képviselők október 4-én tárgyalhatják az annexiós törvényt.
A helyzet miatt a közeljövőben New Yorkban összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, hogy megtárgyaljon egy olyan határozatot, miszerint a „népszavazások” eredményeit nem fogadják el és a kérdéses területeket továbbra is Ukrajna részeinek tekintik. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a BT-nek vétójoggal rendelkező tagja Oroszország is, így kár volna vérmes reményeket fűzni a javaslat elfogadásához.
A népszavazások a területi terjeszkedés a Kreml jól ismert forgatókönyvét követik: 2014-ben a hatóságok hasonló népszavazást tartottak az ukrajnai Krím félszigeten, a frissen bevonult orosz csapatok szoros felügyelete mellett. A szavazás eredményeképp Oroszország annektálta a Krímet. Ezzel kapcsolatban érdemes feleleveníteni, hogy a krími „referendum” után néhány hónappal került nyilvánosságra egy olyan dokumentum, ami lényegesen más adatokat közölt a szavazás eredményeiről és részvételi adatairól, mint amit az orosz propaganda harsogott – olvasható a cikkben.
Nyitókép: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP