nekünk nagyon komoly károkat okoznak ezek a szankciók, ezek nekünk rosszak, fájdalmasak, rengeteg pénzbe kerülnek, és azzal fenyegetnek, hogy a sikereink egy tekintélyes részét, amit az elmúlt tíz évben elértünk, felemésztik.”
Közölte: tehát az a szankció, amit ma „a nyugatiak kitaláltak”, nem szolgálja Magyarország érdekét, „sőt rendkívül súlyos veszedelmet jelent a számunkra”. Az egészben pedig az a leginkább aggasztó, hogy „miközben megyünk bele az egyre súlyosabb gazdasági válságba”, teljesen nyilvánvaló, hogyha a szankciókat hatályon kívül helyeznék, a helyzet azonnal javulna – vélekedett.
Orbán Viktor kijelentette: ezért mindig amellett fog érvelni, hogy olyan szankciókat ne alkalmazzon az Európai Unió, amelyek itt, Közép-Európában, jobban fájnak, mint annak, akivel szemben alkalmazzák.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott, Magyarországról szóló jelentéséről a miniszterelnök kérdésre azt mondta:
csak azért nem nevetünk rajta, mert már unjuk; ez egy unalmas vicc, harmadszor vagy negyedszer csinálják, hogy elfogadnak az Európai Parlamentben Magyarországot elítélő határozatot”.