Továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bizonyul a legnagyobb pártnak, az általa irányított koalíció pedig majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a szeptember 25-i választások előtt utoljára közölt felmérésekben, melyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.
A Corriere della Sera és a többi országos napilapban pénteken megjelent táblázatok szerint az FdI bizonyul a legnépszerűbb politikai erőnek az urnákhoz készülő közel ötvenmillió olasz körében. Giorgia Meloni pártjának támogatottsága – amely a 2018-as választásokon nem érte el az öt százalékot – jelenleg meghaladja a 25 százalékot.
Második helyen a baloldali Demokrata Párt (PD) áll 20,5 százalékkal. Harmadik helyre az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kapaszkodott fel 14,5 százalékkal, mely elsősorban Dél-Olaszországban számít népszerűnek, ahol a párt a korábbi kormányzása idején bevezetett alapjövedelem megtartására építi kampányát.
Meglepetésnek számít, hogy az M5S megelőzi a Ligát.
Matteo Salvini pártjának enyhén csökkent a támogatottsága, amelyet jelenleg 12,5 százalékra mérnek, a Hajrá Olaszország (FI) stabilan nyolc százalékon áll, az úgynevezett harmadik pólus, vagyis az akció és az Élő Olaszország centrista szövetsége 6,7 százalékot ér el. A parlamentbe való bejutáshoz szükséges három százalékos küszöböt a mostani felmérések szerint a Zöldek és az Olasz Baloldal szövetsége lépi át, valamint a Civil Hálózat nevű politikai formáció.