A német kancellár a Hasogdzsi-gyilkossággal összefüggésbe hozott szaúdi trónörökössel tárgyalt

2022. szeptember 24. 16:38

Mohamed bin Szalmán évekig páriának számított a nyugati országokban, az utóbbi hónapokban azonban sorra látogatják meg a legfejlettebb országok vezetői.

2022. szeptember 24. 16:38
null

Találkozott szombat délelőtt Olaf Scholz német kancellár és Mohamed bin Szalmán, Szaúd-Arábia trónörököse, az arab ország de facto vezetője – adta hírül a Zeit. A két politikus a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda kikőtővárosban találkozott, ahol a hivatalos német beszámoló szerint energiaüzletekről és az emberi jogokról is tárgyalnak.

A két politikus négyszemközt, valamint kísérőikkel együtt is tárgyal, ezen kívül közösen is ebédeltek. A találkozó jelentősége azért nagy, mert

bin Szalmán évekig páriának számított a nyugati országokban, az utóbbi hónapokban azonban sorra látogatják meg a legfejlettebb országok vezetői.

Az amerikai titkosszolgálatok ugyanis bin Szalmánt nevezték meg felelősnek Dzsamál Hasogdzsi emigrációban élő szaúdi újságíró 2018-as meggyilkolásáért. Az ő információik, valamint számos más titkosszolgálat álláspontja szerint minden kétséget kizárólag bin Szalmán adta ki a parancsot az újságíró likvidálására, ami azzal végződött, hogy Hasogdzsi testét láncfűrésszel darabolták fel.

Bin Szalmán ugyan végig tagadta felelősségét, de az eset után számos ország nem volt hajlandó vele tárgyalni, és nyugati vezetők találkozni sem akartak vele személyesen. Ez idén ért véget, amikor júliusban

Macron francia és Biden amerikai elnök is elutazott az Arab-félszigetre, hogy találkozzon bin Szalmánnal.

Most végül így tett az orosz gázcsapok elzárása miatt nehéz helyzetben lévő Németország vezetője, Olaf Scholz is, aki a közvélemény megnyugtatása érdekében leszögezte: szóba fogja hozni a tárgyalások alatt mind Hasogdzsi, mind a Szaúd-Arábiában nem éppen tiszteletben tartott emberi jogok ügyét. Elég valószínű viszont, hogy a megbeszéléseken inkább a szaúdi energiahordozókról lesz szó. A találkozó után Scholz az Egyesült Arab Emirátusokba és Katarba is el fog látogatni, a cél ott is várhatóan hasonló lesz.

Nyitókép: AFP

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APA152
2022. szeptember 25. 19:56
" Most végül így tett az orosz gázcsapok elzárása miatt nehéz helyzetben lévő Németország vezetője, Olaf Scholz is, " Libsik !! Ezt nem úgy hívják "véletlenül " hogy koldulás ? De nevezhetnénk hason csúszásnak, pitizésnek, és minden más egyébnek,amivel ti O. V. vádoljátok. Még akár arab pincsinek is. Jahhhh !! De ez olyan " demokratikus" ugye köcsögök ?
APESZ72
2022. szeptember 25. 10:43
A Magyarokkal - meg az Oroszokkal - van a baj! Nincs jogállam, nincs sajtószabadság, nem tűrik a másságot. Bezzeg Szaúd-Arábia ! Jogosan uralkodik a "szabadon választott" örökös. Jogosan darabolható a média - szó szerint - vagy az ellenzék. Másság ? Az mi? A Nyugat nagypofájú, véleményformáló cégei -IKEA, TCOM...stb. - a másság létezését sem merik szóba hozni. Az Arab világban ez nem létezik. Aki sokat ugrál a témán annyira más lesz, hogy kis bőröndbe távozik a helységből.
Pathfinder76
2022. szeptember 25. 08:25
Pár éve a németek megtagadták a szaúdiaktól a fegyverszállítást,morális okokra hivatkozva... Most meg térden csúsznak előttük az energiahordozókért.. Gyorsan változik az értékrend Férgek...
akiaki
2022. szeptember 24. 23:20
a zolaj az olaj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!