Konfliktusok Közép-Ázsiában: jöhet majd a migráció újabb hulláma?

Nyitókép: Bukhara látképe Üzbegisztánban (CALLE MONTES / Photononstop / Photononstop via AFP)

Írta: Gönczi Róbert

A szabadok földje

A repülőtérről kilépve közel egy nap folyamatos utazást követően a hőség az, ami megcsapja az embert Taskentben, Üzbegisztán fővárosában. Nyaranta a közel ötven fokos forróság úgy ül rá a városra, mint a sivatagi homok, mely egyaránt lepi be az utcákat és a modern felhőkarcolók üvegpaneljeit. Ráadásul a szél gyakorlatilag sosem fúj az üzbég fővárosban, ezzel berekesztve a kibírhatatlan hőséget a minimum két és félmilliós nagyvárosba. Mivel a tömegközlekedés gyakorlatilag egyet jelent a – helyieken kívül mindenki más számára – kiszámíthatatlan marsrutkákkal (magyarul „iránytaxi”), így szállásunkhoz taxit fogtunk.

Míg utunk modern, török befektetésből megépült lakónegyedeken, illetve idősebb, szovjet paneltelepeken, nagy sugárutakon át vitt, taxisofőrünk félig oroszul, félig – ám nagyon büszkén – angolul ecsetelte nekünk, hogy a helyi piacra mindenképp látogassunk el. Az üzbégek büszke mezőgazdász népek, akik bátran vállalják, hogy nem követik a nemzetközi trendeket. (Alapvetően ez nem meglepő, hiszen még a nép neve is azt jelenti: „szabad” vagy szó szerint fordítva „maga ura” – „öz-beg”.) Az üzbég gyümölcsök és zöldségek ennek megfelelően fantasztikusan zamatosak, illatosak és lédúsak is, a mézdinnyétől a fekete fügén át a citrancsig (mely egy érdekes, lokális hibridtermés a citrom és a narancs között).

Taxisofőrünk – ahogy Üzbegisztán népének egésze is – büszke arra, hogy ebben önellátó az ország: a közép-ázsiai nemzet nem importál élelmiszert, de nem alkalmaz GMO-t sem.

Tocsogó parkok és elsivatagosodott országrészek

Üzbegisztán súlyos vízhiánytól szenved. Az erőltetett mezőgazdasági fejlesztésekhez a sivatagos ország nem rendelkezik know-how-val és elegendő természeti erőforrással – ráadásul a jólét egyfajta önkéntes igazolásaként az izraeliek által alkalmazott csepegtető technika helyett öntözéses gazdálkodással locsolják a növényeket.

Kiemelkedő probléma, hogy mivel az ivóvíz ellátottság ugyanakkor igen alacsony, szennyvízzel öntözik a terméseket, ami ezáltal kimutatható arányú fekáliafertőzést eredményez olyan tradicionális gyümölcsök, mint pl. a dinnyék esetében, komoly egészségügyi kihívásokat vetve fel.

Nem ez ráadásul az egyetlen probléma a vízzel: az üzbég városok hatalmas parkokkal rendelkeznek. Ez különösen jellemző Taskentre, mely a szovjet várostervezési modellnek köszönhetően a rendkívül szélsőséges időjárás ellenére is a jólétet hivatott reprezentálni gyönyörű zöld gyepjével és virágoktól pompázó dísznövényeivel. A szovjet időket követő autoriter Iszlam Karimov elnök nevéhez köthető periódus hasonló elképzelésekkel bírt a parkok szerepéről, de a „reformernek” tekintett aktuális, Mirzijojev-éra sem tért el a megszokott módszerektől.

ráadásul az üzbég kertészet egyik alapelve, hogy a növényeket éjjel-nappal folyamatosan locsolják. A parkok vízzel történő „kényeztetése” ráadásul nem segíti a tudatos társadalom fejlesztését sem. Az üzbégek státuszszimbólumként tekintenek autóik napi mosására, illetve a frissen vakszolt cipőkre is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetével (FAO) történt helyi egyeztetésünk során nyilvánvalóvá vált, hogy a vízbiztonság kihívása még nagyobb Üzbegisztánban, mint sejtettük. Az ország a szomszédos, hegyvidéki jellemzőkkel bíró Kirgizisztánból nyeri ivóvizét, mely mintegy 63 milliárd köbmétert jelent évente.

A két ország azonban igencsak ambivalens kapcsolatban áll egymással. A posztszovjet térségben mindenfelé tapasztalható moszkvai határmanipulációknak köszönhetően éles ellentét húzódik Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán között. A feszültség oka a közép-ázsiai régió „termékeny félholdja”, a Fergána-völgy. A konfliktus rendszertelen, ám aktív: az üzbég, kirgiz és tádzsik farmerek gyakran lövöldöznek egymásra az exklávéktól és enklávéktól hemzsegő földdarabon. Amennyiben a Fergána-völgy miatt kialakulna egy államközi konfliktus,

Amennyiben az üzbégek nem jutnak kirgiz hegyi forrásvizekhez, egyetlen opciójuk van fogyasztásuk pótlására: az Amu-darja folyó, illetve annak leágazásai. A 2540 kilométer hosszú folyó vízhozamának elfogyasztása azonban már most olyan méreteket ölt, hogy az ország nyugati végén található autonóm területen, Karakalpaksztánban – ahová legkésőbb ér el a folyó útban az Aral-tó felé – éhséglázadások törtek ki júniusban.

A vízpazarlás azonban nem csak a páriaként kezelt karakalpak lakosság földjeit sújtja, hanem az üzbég többségű Aral-medencét is. A tragikus sorsú – szintén túlfogyasztás áldozatává vált –

A szovjet gyapottermesztési kvótát kielégítendő az ország nyugati felén fellelhető tó mára gyakorlatilag egy pocsolyává aszalódott össze, ami sem az ivóvízellátást, sem a mezőgazdasági szükségleteket nem tudja ellátni.

A vízhiánynak köszönhetően Nyugat-Üzbegisztánból – így az Aral-medencéből és Karakalpaksztánból egyaránt – jelentős elvándorlási hullám indult meg az ország keleti fele irányába, míg az állandó konfliktus miatt egyre többen hagyják el a Fergána-völgyet is, ezzel áldatlan szituációt kialakítva Taskent és Szamarkand környékén.

Morbid csavar a történetben, hogy a szovjetek az egykori tó közepén elhelyezkedő szigetet nevezték ki biológiai fegyvertemetőnek, ami abban az esetben, ha kiszárad az Aral, súlyos egészségügyi kihívásokat fog eredményezni Közép-Ázsia teljes nyugati területén. A helyiek tisztában vannak a kihívással, a totalitárius türkmén kormány pl. erre a szigetre fogta a koronavírus-járvány kialakulásának okát is.

Közép-Ázsia térképe

Az ébredő vallás ereje

Mindemellett nemhogy enyhítve, hanem növelve a kialakuló válság esélyét, brutális népességrobbanásnak lehetünk szemtanúi szerte a „sztánokban”. (Elfogadott köznyelvi jelző, melyet a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokra, avagy Kazahsztánra, Kirgizisztánra, Tádzsikisztánra, Türkmenisztánra és Üzbegisztánra szoktak alkalmazni.)

Míg népszámlálásról népszámlálásra kiderül,

a legkiemelkedőbb adat mind közül talán az üzbegisztáni. Üzbegisztán lakosságának 60%-a a harminc éve tartó függetlenség idején született, az átlagéletkor így 27,8 év. (Magyarországon ugyanez az adat 43,3 év.) A népességrobbanás központi oka a vallás, azon belül is az iszlám egyre erősödő szerepe. Míg az iszlám teljes vallási szabadságának elnyerése Közép-Ázsia legtöbb tagállamában csak a függetlenség elnyerése után érkezett, addig Üzbegisztánban erre tovább kellett várni. Az üzbég függetlenség 1991-es elnyerése után egészen 2016-os haláláig Iszlam Karimov uralta az országot vasszigorral, tiltva szinte minden vallási jellegzetességet (köztük a mecseteken kívüli imát, a muszlim férfiakra jellemző hosszú szakállt, avagy a szunnát és a közép-ázsiai országokban jellemző fejfedőt, a tubetejkát is).

Utódja, Savkat Mirzijojev azonban egy – legalább arányaiban – szabadabb Üzbegisztánt ígért, melynek része lett a vallás teljes felszabadítása is. Közép-Ázsia „sztánjaiban” mindenfelé, de

nem is igazán vallási megfontolások vagy a hit miatt – ami az alkohol tilalma miatt nehéz is lenne a vodka-függőség által súlyosan sújtott régióban –, hanem mivel a „puha ellenállást” jelképezi egy autoriter és totalitárius diktatúráktól sújtott régióban. Taskenti kontaktjaink arról számoltak be nekünk, hogy a mirzijojevi váltást követően olyan új jelenségek jelentek meg, mint például a pénteki ima zsibbasztó hatása, melynek következtében városszerte akad meg a forgalom – hiszen a vallásos üzbégek a müezzin hallatán azonnal imaszőnyegeikhez nyúlnak.

A népességrobbanás is egy, az iszlámhoz köthető jelenség. Merőben eltérő módon az európai tendenciáktól, a közép-ázsiai országokban „trendi” és „stílusos”, ha minél gyorsabban minél nagyobb családja van a fiataloknak, az anyagi áldozatokra való tekintet nélkül. Ma Üzbegisztánban egy átlagos család mérete 5,2 fő, míg ugyanez az adat az Európai Unióban 2,3 fő. (Magyarországon az OECD adatai szerint 2,53 fő.)

Végső visszaszámlálás

A népességrobbanásnak az egyértelmű pozitív hatások mellett számos negatív következménye van, így például egyre több család esik szét a régióban, hiszen mivel messze nincs annyi munkalehetőség államaikban, mint amennyi munkakorú felnőtt van,

A legsúlyosabb következmény ugyanakkor a vízbiztonságot érinti. Amennyiben ilyen arányban növekszik Közép-Ázsia lakossága, idővel egyre nagyobb kihívássá fog válni a vízfelhasználás biztosítása. Különösen annak fényében, hogy a vízhiány nem csak Üzbegisztánt érinti. Nyugat-Kazahsztánban és Tádzsikisztánban ugyanolyan súlyos vízbiztonsági hiányosságok tapasztalhatóak, mint Üzbegisztánban, ráadásul Türkmenisztánban ezt kiegészíti egy komoly élelmiszerválság is.

„Egy ember árkot ás, és több ezren isznak belőle vizet” – tartja egy ősi üzbég közmondás. Amennyiben azonban Mirzijojev és a többi közép-ázsiai vezető nem talál gyors megoldást a mezőgazdaság modernizálására és a vízhiány kezelésére, a „több ezer” gyorsan több tízmillióra fog ugrani, mely

A vízhiány ráadásul más régiók tapasztalataiból ítélve – például Száhel-övezet – olyan súlyos migrációs válságot okozhat, melyhez hasonlót keleti irányból még sosem tapasztaltunk.