Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Vasrúddal törték be a festett üvegablakot.

Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál. A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta:
azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el. A rongálás egy nappal az után történt, hogy ismeretlenek ellopták a plébániatemplom egyik perselyét.

László Attila főesperes különösen szomorúnak nevezte, hogy amikor még meg sem történt a felújítási projekt elszámolása, és az utolsó kisebb munkálatok befejezésén dolgoznak a szakemberek, a rossz szándék máris megmutatkozott, és az erdélyi katolikus kincs ellen fordított embereket.
(MTI)
Borítókép: A kolozsvári Szent Mihály-templom épülete (Fotó: Wikipédia)