A volt kancellár a Sternnek adott interjúban kifejtette:
ha valaki nem akarja használni a Nord Stream 2-t, akkor annak viselnie kell a következményeket,
amik Schröder szerint Németországban is óriásiak lesznek. „Mindenki, aki gázzal fűt, már most érezni kezdi ezt” – tette hozzá.
A lap kérdésére, hogy a lakástulajdonosok és -bérlők emelkedő költségeire utalt-e ezzel, Schröder egyetértőleg válaszolt. „Nekünk, akik itt ülünk, ez kellemetlen, de teljesíthető. De nagyon sok emberre, akiknek minden cent számít, igazán kemény idők várnak. És akkor megkérdezik majd Németországban: miért is mondunk le tulajdonképpen a Nord Stream 2 gázvezetékről? Miért? Én nem voltam a politikai karrierem során tisztán piacpárti, de egy piaci alapelv egészen egyszerű: ha a kínálat szűkül, az árak emelkedni fognak.”
A lap felveti azt is, hogy majd egy energiaügyi hivatalnok dönthet arról, az ipar mely szereplői kapnak gázt, és melyek nem. „Ez egy olyan helyzet, amilyen Németországban még soha nem fordult elő” – válaszol Schröder. Ha a BASF (a német vegyipari óriáscég - a szerk.) nem kap több gázt, akkor a BASF nagy gondban lesz, „de mi, németek egy igazán óriásiban. Olyan iparágak, mint az üveg- vagy a papíripar kerültek veszélybe.”