Rezsicsökkentés Nyugaton: a németek még egy extraadóval is terhelik a gázfogyasztókat

2022. július 31. 20:05

A német kormány októbertől gázilletéket is kivet, amelyet 2024. március végéig kell fizetniük a háztartásoknak.

2022. július 31. 20:05
null

A német kormány októbertől gázilletéket is kivet a fogyasztókra, amelynek célja, hogy a szolgáltatók minden gázfogyasztóra átháríthassák a beszerzési árak erőteljes emelkedését – adta hírül vasárnap a hirado.hu.

A végfelhasználók illetékfizetési kötelezettsége másfél évig áll fenn

Az intézkedés másik jelentős célja, hogy a megemelkedett beszerzési árak miatt ne kelljen fizetésképtelenséget jelentenie egyetlen gázszolgáltatónak sem. A végfelhasználók illetékfizetési kötelezettsége másfél évig áll fenn.

Az illeték pontos összege – mely a gázimportőrök kártérítési igényeitől is függ – még nincs meghatározva, azt várhatóan augusztus végén teszik közzé.

Emlékezetes, múlt héten Olaf Scholz német szövetségi kancellár elmondta, hogy a gáz árát kilowattóránként két centtel fogják emelni, és évi 200-300 eurós többletköltségekről beszélt egy négytagú család esetében. Hozzátette: a német gázfogyasztóknak nem kell egyedül megküzdeniük a magasabb energiaköltséggel, és kormánya 17 milliárd eurós mentőövet dob az ország legnagyobb energia-nagykereskedő vállalatának, a csődközelbe került Unipernek. 

Mint írják, kétcentes illeték és 20 ezer kilowattóra éves fogyasztása esetén 476 eurós (csaknem 200 ezer forintos) többletköltséget kell fizetniük a fogyasztóknak. Ez magában foglalja a hozzáadottérték-adót is.

Az illetéket 2024. március végéig kell fizetniük a háztartásoknak. Ennek célja, hogy a szolgáltatók minden gázfogyasztóra átháríthassák a beszerzési árak erőteljes emelkedését.

Nyitókép: BRITTA PEDERSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hümm
2022. augusztus 01. 17:46
A hír megjelenése óta próbálom megfejteni (nem olvastam végig a kommenteket). Tehát nemcsakhogy drága a gáz, és a lakosság a mesterségesen feltupírozott árat fizeti, de még a lakosság fizessen egy plusz különadót is, azzal a felkiáltással, hogy a gázszolgáltatókat kell azért megvédeni, mert piaci áron adják a gázt? Vagy én nem tudok olvasni, vagy hol ebben a logika?
Kard
2022. augusztus 01. 10:24
Fényes tekintetű traktoros a Homok háton az évtizedek óta száraz, a szükséges talajvíz szintet biztosító vizenyősöket kiirtó csatornát szántott be. Tragikus a helyzet. Kiskunsági környezetvédelem vs sivatagodas kérdésben most a környezetvédelem a hunyó. Kevés szavazót érintett a kérdés: EDDIG. Duzzasztani kell a Dunát Paks miatt is. A duzzasztó művek és kiemelők lazán biztosítanák a másodpercenként néhány 10m3 szükséges vízpótlást.
stug
2022. augusztus 01. 09:02
"a gazdasági szankciókat általában nem a rövidtávú eredmények miatt hozzák, és a nemzetközi gazdasági rendben a kereskedelmi és pénzügyi függőségnél van egy sokkal súlyosabb eset, ez pedig a technológiai függőség. Márpedig Oroszország technológiai függősége óriási az őt szankcionáló országok irányába."
Dezsőke
2022. augusztus 01. 08:53
Merkelt kérjük vissza
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!