Aljas módon szállt bele a magyar elnökségbe a svéd EU-ügyi miniszter
Jessica Rosencrantz számára csak Ukrajna létezik.
A nemzeti kisebbségek Európa történelmének, így tehát a kontinens jövőjének is szerves részét kell képezniük. Cikksorozatunk harmadik része.
Az Európai Unió jövőjéről szóló vitában Magyarország kivette a részét, hiszen hazánkban számos olyan rendezvény került megrendezésre, amely párbeszédnek és vitáknak adott helyet. Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány 12 pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.
Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. A második cikkünk az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról szól.
A Mandiner Precedens cikksorozatának harmadik része az Európában élő őshonos nemzeti kisebbség fokozott védelméről szól, amely egy a korábban megfogalmazott 12 pont közül.
A konkrét cél tehát az, hogy
továbbá biztosítson támogatást is számukra. Ezzel egyik tagállamban sem lehetne megkerülni a nemzeti kisebbségek jogainak garantálását, és minden népcsoport azonos, uniós szintű védelemeben részesülhetne, függetlenül attól, hogy éppen külhoni magyarokról, a dél-tiroli németajkú lakosságról vagy éppen az Ibériai-félsziget északkeleti csücskében élő katalánokról van szó.
Tavaly hideg zuhanyként érte Európát, hogy az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról a Minority SafePack polgári kezdeményezést.
hiszen a SafePack kilenc alapvető célkitűzései között szerepelt a kulturális és nyelvi sokféleség védelme és előmozdítása az EU-ban, valamint az is, hogy a regionális alapok megtervezésekor vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek helyzetét.
Az akkori hivatalos indoklás szerint az őshonos helyi közösségek fokozott védelme nem uniós hatáskör. Ez annak tükrében meglepő, hogy az EU intézményei több stratégiai dokumentumot is elfogadottak egyéb kisebbségi csoportok érdekében. Többek között kidolgoztak rasszizmus elleni cselekvési tervet, nemi (gender-) esélyegyenlőségi stratégiát, valamint az lmbtq-személyek egyenlőségéről szóló stratégiát is.
Az Európai Unióról szóló Szerződés 2. cikke az Unió alapvető értékei között említi „az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartását”.
Ezért is szükséges, hogy a Szerződés módosításával a tagállamok egyértelművé tegyék, „a kisebbségekhez tartozó személyek” nemcsak a szexuális kisebbségekre vonatkozik, hanem az európai kontinens történelmének és kulturális sokszínűségének szerves részét képező nemzeti kisebbségekre is.
Az EU ugyanis jelenleg minden sokszínűséget támogat – ne feledjük az uniós jelmondatot, ami így hangzik: „Egység a sokféleségben” –, kivéve, ha a tagállamokon belüli nemzeti kisebbségekről van szó.
A tagállamokon múlik, hogy ezt a valódi európai értéket felkarolják-e, vagy inkább tovább tagadják a valóságot, és a keresztény, európai alapokon nyugvó szubszidiaritás érvényesítése helyett a kontinens fejlődésétől teljesen idegen, erősen centralizált brüsszeli irányítást választják.
Az emberi jogokkal továbbra is nehezen egyeztethető össze, hogy egyes uniós tagállamokban a nemzeti kisebbségekkel szemben jogfosztó rendelkezések vannak érvényben.
és bele kell foglalni a Szerződésekbe, hogy az őshonos nemzeti kisebbségeket nem üldözni, hanem támogatni kell.
A Szlovákiában és Csehországban továbbra is érvényben lévő, 1946-ban elfogadott Beneš-dekrétumok nem képezhetik a sokszínű Európa részét. Ki kell mondani, hogy nincs rendben, hogy Szlovákia 2022-ben a dekrétumokra hivatkozva vesz el földeket magyar nemzetiségű tulajdonosaiktól. A 21. században, két világháború, a hidegháború és a kelet-közép-európai rendszerváltozások után egy uniós tagállam elkezdte befejezni a múlt század közepén indított eljárásokat, hogy autópályaépítéshez földeket sajátítson ki.
A gyakorlat abszurditását, főleg, ha az ember közben az uniós mottót dúdolgatja, nehéz felfogni.
Így például a felvidéki magyarok, akik őshonos nemzeti kisebbségek, erősítik Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. Ha sikerül ezt a közös célt egyértelműsíteni, és a sérelempolitizálást együttműködésre váltani, akkor széthúzás helyett egységesebbek lennénk, hiszen a közös kulturális alapok és az őshonos nemzeti kisebbségek összekapcsolnának minket. Az elmúlt évtizedben jó irányba indultunk el, de még sok feladat vár ránk, hogy a közös építkezéssel a kemény munkát sikerre váltsa Közép-Európa.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy az ukrán nyelvtörvénynek sincs helye az Európai Unióban. Mint tagjelölt állam, Ukrajnának a nemzeti jogot az uniós joghoz kell közelítenie, éppen ezért is lenne fontos, hogy uniós szinten védjük a nemzeti kisebbségeket. Nem lenne előremutató, ha egy tagjelölt állam jogfosztó szabályozása követendő példa vagy pozitív előjelű gyakorlat lenne.
E két megközelítés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Egyfelől biztosítja, hogy Ukrajna a csatlakozási folyamatot követően uniós taggá váljon. Másfelől azt is garantálja, hogy a jogharmonizáció bekövetkeztével az uniós értékek ukrán értékek legyenek a közös európai értékrendszeren belül.
Erre pedig akkor van a legnagyobb esélye, ha a magyar álláspont mentén a legmagasabb szinten biztosítja az őshonos nemzeti kisebbségek érdekeinek érvényesítését.
Borítókép: ROBERTO MOIOLA / ROBERT HARDING RF / ROBERTHARDING VIA AFP