Az amerikai Legfelső Bíróság elismerte, hogy a vallásszabadság a közösség számára érték, a közjót szolgálja.
A méltán korszakváltásként jellemzett, idei amerikai ítélkezési év leginkább az abortusz lehetőségét alkotmányos védelemben részesítő 1973-as precedensdöntés felülbírálatáról marad emlékezetes. Ezen kívül azonban számos más területen korszakformáló döntéseket fogadott el a tengerentúli legfőbb bírói fórum. Ide sorolhatók az „adminisztratív állammal” kapcsolatos ügyek vagy a fegyverviselés jogát megerősítő döntés. Mindezeken túl mérföldkőnek tekinthető az a két ügy is, amelyekben a vallásszabadság védelmét és a közélet kapcsolatát vizsgálta a testület.
A vallás szabad gyakorlásának elismerése és védelme az amerikai (és nyugati) életmód egyik, ha nem legfontosabb tartóoszlopa.
A különböző amerikai gyarmatok ezt különböző okokból ellenezték. Egyes gyarmatok az állami ellenőrzést tartották helytelennek, vagyis azt, hogy az állam egyetlen egyházra és vallásra telepedett rá, míg mások a vallási pluralizmus hiányát, vagyis a vallási meggyőződés kényszerítő előírását fájlalták.
Ugyanakkor abban egyetértettek, hogy a vallás szerepe és a vallásos meggyőződés szabad megvallása szerves része kultúrájuknak és társadalmi életüknek. Nemcsak teológiai, hanem politikai értelemben is, hiszen a szilárd egyházakat és az élénk vallási közösségeket a közrend, a köztársasági értékek és a közjó iránt elkötelezett erényes polgári közösség garanciájaként látták.
Az állam vallási semlegességét ezért éppen a vallásszabadság védelme és vallásos meggyőződés szabad és nyilvános megvallásának serkentése érdekében hirdették.
E törekvésnek lett az eredménye, hogy a függetlenség kivívását követően az amerikai alkotmányban megtiltották, hogy a szövetségi kormányzat egyházat vagy vallást alapítson, miközben a tagállamok ebben a kérdésben szabadon járhatták a saját útjukat. Ez a decentralizált felfogás és a vallás közéleti szerepének megóvása egészen a 20. század derekáig az amerikai életmód szerves részét képezte. Ekkortól kezdődően azonban olyan törekvések jelentek meg, amelyek ennek az egyensúlyi állapotnak a kibillentését tűzték zászlójukra.
Ezeknek
Az ehhez vezető első lépést a Legfelső Bíróság 1947-es Everson kontra Board of Education döntés jelentette, amely felszámolta a decentralizált felfogást. A Legfelső Bíróság saját magának tartotta fenn a végső szó kimondásának jogát az állam vallási semlegességének kérdéseit felvető ügyekben, és ezzel egységesítette a tagállamokat addig jellemző sokszínű megközelítést. Ez a lépés ágyazott meg azon további törekvések előtt, amelyek hamis módon kívánták ellentétbe állítani a vallási meggyőződés közéleti megjelenését, nyilvános megvallását és az állami vallási semlegességének követelményét. Fő célkitűzésüknek – a nyugati világ egészét jellemző – közélet szekularizálását és a vallásgyakorlás magánszférára történő visszaszorítását tekintik.
Ebben jelentett fordulópontot a Legfelső Bíróság 1971-es Lemon kontra Kurtzman precedensdöntése, ami az állam vallási semlegességének örve alatt szigorú tesztet állított fel a vallásgyakorlás és vallási meggyőződés nyilvános megjelenésének visszaszorítása érdekében. Innentől kezdve
amely a vallási kötődéssel nem rendelkező oktatási intézményeknek törvény alapján jár.
Hirtelen szintén kérdésessé tették a közterületen álló vallási jelképek sorsát, dacára annak, hogy ezek esetenként akár több évtizede vagy évszázada épültek. Arra is akadt példa, hogy a perlekedők egy városházán kiállított betlehemes játékot akarták eltávolítani vagy az államalapítás óta fennálló törvényhozói imádságnak kívántak véget vetni. A sor pedig hosszan folytatható…
A megindított perek sokasága arról árulkodik, hogy a szövetségi bíróságokat olyan fórumokként használták, ahol felboríthatók és újraírhatók az alkotmányos értékek.
A viták pedig valójában nem az évszázados hagyományok, a jelképek vagy a vallás közösség életében betöltött szerepének megítélése miatt, hanem az ellenük indított perek nyomán alakultak ki.
Választás elé állították az iskolákat: vagy vallásosak maradnak, vagy igénybe veszik a köztámogatást.
Eltántorították a vallási jelképek használatától és megkérdőjelezték a vallás közéletben játszott szerepét. Vagyis az országalapítás értékrendjével ellentétesen nem bátorították a közösség számára értéket képviselő és közjót erősítő vallásgyakorlást, hanem magánügyként kezelve, annak letörésére igyekeztek. A Legfelső Bíróság előtt zajló perekben olyan irányzat nyert egyre nagyobb teret, ami Clarence Thomas bíró megfogalmazása szerint a vallásban a „szirének hangját hallja” – és ami a világ keleti felén úgy ismert, mint ami a vallásra, mint a nép ópiumára tekint.
A testület az idei évben korszakformáló döntéseket hozott a vallásszabadság megítélésének kérdésében. A Carson kontra Makin ügyben annak a szabályozásnak a megítélése volt a kérdés, amely a magániskolák diákjai számára lehetővé tette a köztámogatás igénybevételét, ugyanakkor az egyházi iskolák diákjait ebből kizárta. A bíróság elnöke, John Roberts által jegyzett döntés rögzítette, hogy a szabályozás hátrányosan sújtja az egyházi, felekezeti iskolákat és ezért végső soron a vallásszabadság védelme ellen hat.
Az alkotmány eredeti jelentését hangsúlyozva kiemelte, hogy az állam vallási semlegességének nem lehet olyan kiterjesztő értelmezést tulajdonítani, amely az egyén szabad meggyőződésén alapuló vallásgyakorlás letöréséhez vezet. Még jelentősebb ügy volt a Kennedy kontra Bremerton School District ügy, amelynek főszereplője Joseph Kennedy, egy állami középiskola futballedzője volt. Kennedy azért veszítette el állását, mert a meccsek után rendszerint imát mondott a pálya közepén. A csapattagok, a szurkolók, sőt az ellenfelek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő imák azonban aggasztották az iskolatanácsot, ahol végül az állam vallási semlegességének megsértésére hivatkozva nem hosszabbították meg Kennedy szerződését.
A Legfelső Bíróság gyakorlatilag felülbírálva az 1971-es Lemon ügyben meghozott precedensdöntést, és kimondta, hogy
Az alkotmány eredeti jelentését felidézve az ítélet kiemeli, hogy az önkéntesen megvallott vallásos meggyőződés iránti tisztelet és megbecsülés elengedhetetlen alkotóeleme a szabad és sokszínű amerikai életmódnak.
A Legfelső Bíróság idei ítélkezési éve a vallás szabad gyakorlásának és nyilvános megjelenésének védelme terén is korszakformáló erővel rendelkezik. A testület visszatért ugyanis az alkotmány eredeti jelentéséhez, amely a vallásszabadságot azért részesíti kiemelt védelemben, mert az egyén életén túlmutatóan a közösség számára is becses értéket jelent és a közjót szolgálja. A vallásgyakorlás elszigetelése a közélettől és magánügyként kezelése magával a vallással szembeni támadás, mert megakadályozza az emberi létezés alapvető kérdéseinek és az igazság keresésének nyilvános térben történő megjelenítését.
Mindezeken túl a legfőbb bírói fórum e döntései azért is jelentősek, mert egyértelműsítik, hogy
Mind a vallásszabadság közösségi szerepéről, mind a bíróság értékmegóvó küldetéséről kialakított felfogása tanulságos üzenetet hordoz az európai bírói fórumok számára is.
Kép: Fred Schilling / Collection of the Supreme Court of the United States / AFP
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A liberális állameszménynek abban az értelemben biztos vége van, hogy az egyének érdekeit az állam érdekei elé helyezheti. Nem az egyén szükségletei, hanem a közösség, vagyis az állam igényei fogják megszabni a közeljövő politikai mozgásait. Lánczi András írása.
Véget ért az 5 éves per, Salvini felmentését az olasz bíróság jogerősen megerősítette, Orbán Viktor pedig üdvözölte az ítéletet.
Minden napra jut egy kataton őrjöngés Nárcinál. Most épp egy újságot akar bezúzatni.
A Tisza Párt elnöke gyors döntésre szólította fel a bíróságot.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
Már a szomszédban sem hisznek az ukrán csodában.
A Mészáros Lőrinc részvényeivel bennfentes kereskedő tőzsdespekuláns ma „közönséges bűnözőnek” nevezte Orbán Viktort.
