Hegedűs Anna írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról szólt, a harmadik a nemzeti kisebbségek Európában játszott szerepéről, míg a negyedik rész az uniós hatásköri kérdések újragondolásáról számolt be. 

Az ötödik részben az európai integráció keresztény gyökereiről lesz szó. 

„Európa keresztény gyökerei és kultúrája jelentik az európai integráció alapját, ami erkölcsi iránytűként szolgál a bizonytalanságok korszakában. A Szerződésekben meg kell jelennie ennek az alapvetésnek.”

Amennyiben egyházpolitikáról beszélünk, úgy le kell tisztáznunk, hogy az ezzel kapcsolatos EU-s szabályozás még elég kezdetleges. Nincs részletes, koherens szabályozás, tekintve, hogy egy olyan hatáskörről van szó, amelyben a szubszidiaritás szellemében a tagállamok határoznak. Ám mint most is, az integráció története során már többször is felvetődött a szabályozás igénye, kisebb-nagyobb előrelépésekkel.

A szerződéshez csatolt 11. nyilatkozat kijelentette, hogy „Az Európai Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási egyesületek vagy közösségek tagállamokban meglévő státuszát. Az Európai Unió hasonlóan tiszteletben tartja a filozófiai, világnézeti és nem-vallási szervezetek státuszát is.”

Habár ezen, az egyházakkal szembeni status quo fenntartását tartalmazó szerződés előrelépésnek tekinthető, az EU Alapjogi Chartája volt az (ami ma már része az Európai Unió Alkotmányos Szerződésének is), amelyre ténylegesen az első olyan megnyilvánulásként tekintettek, melyben a keresztény hagyomány értékelése felvetődött. Ahogy ma sem, úgy az ezredforduló előtt sem volt a tagországok körében egységes álláspont a keresztény hagyomány kapcsán. E különbséget a Charta fordítása során észlelt nyelvi különbségek tették nyilvánvalóvá:

A keresztény hagyomány és az egyházak szerepéről folyó vitának újabb teret az Európai Alkotmányos Szerződés körüli tárgyalások adtak. A dokumentum (melyet végül nem ratifikáltak) tartalmazza a legátfogóbb szabályozást a kérdésről, például a II-70. cikke rögzíti, hogy mindenkinek joga van a gondolat-, lelkiismeret-, és vallásszabadsághoz. Habár a szerződést tárgyaló Konvent egyes tagjai heves tiltakozása miatt (Franciaország, Belgium) kimaradt az EU keresztény gyökereinek megemlítése a tervezetből, csak általánosan utal a vallásos hagyományokra, és az egyházakat is csak egynek tekinti a különböző társadalmi szerveződések közül. Sokan úgy gondolták, ez egy nyilvánvaló történeti tény elhallgatása, amely egy kísérlet is egyben Európa múltjának átértékelésére. 

„Európának lélekre is szüksége van”

Az integráció üdvözölt céljai és értékei közé tartoznak a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági fejlődés, a béke előremozdítása, a szabadság, a szolidaritás biztosítása, az emberi méltóság, a demokrácia, a jogállamiság, az alapjogok közt pedig szerepel a szándék a gyengék, szegények, elesettek védelmére. 

például a társadalmi összetartozás erősítését. De még ezek mellett is fontos látni, hogy a jogi szabályok hangsúlya a gazdasággal kapcsolatos elemeken van, mint például az egységes piacra, versenyjogra vonatkozó rendelkezéseken. 

Ennek értelmében a materiális célok azok, melyek az unió fókuszában állnak, és amelyek mellett tökéletesen megvalósítható és fenntartható a fogyasztó társadalom is. Viszont ez azért hiba, mert az integráció nem kizárólag azért jött létre, hogy gazdaságilag erős blokkot építsen a kontinensből, hanem annak politikai, társadalmi, szellemi mélységei megőrzése is cél kell, hogy legyen. 

Vagyis, ahogy Jacques Delors, a Bizottság volt elnöke fogalmazott: „Európának lélekre is szüksége van”.

Ahogyan a szépművészeti vagy építészeti remekművek, katedrálisok, városok, az irodalmi remekművek, úgy a történelem és úgy a kereszténység is. Ezek azok a kulturális értékek, amik lelket adhatnak egy egységes közösségnek, ideákat, reményeket, amitől több lesz, mint egy nagy, olajozottan működő, személytelen gépezet.

A kereszténység az európai társadalom alappillére

A kulturális és a vallási hagyomány egymástól elválaszthatatlan. Mindkét elem alappillére az európai identitásnak, melyen az integráció minden tagja osztozik, ha tetszik nekik, ha nem. Az identitás pedig mind az egyénnek, mind a közösségnek egy olyan magja, amelytől ha megfosztják, védtelen lesz. Egy olyan kohéziós erő, amely pajzs lehet a harcban.

Az alkotmány pedig az egyik legalapvetőbb bizonyítéka annak, hogy a közösség, mely létrehozta azt, egységes. Egy alkotmánynak amellett, hogy tartalmaznia kell az adott rendszer működésének szabályait, úgy fontos, hogy szerepeljenek benne a létrehozó közösség által fontosnak tartott alapelvek, értékek is. Annak az európai kultúrának, amelytől értelemszerűen az unió sem képes elszakadni, három alappillére van: a görög filozófia, a római jog, és a keresztény hit. Ezek olyan hagyományok, amelyek minden európai emberbe – ha akarja, ha nem – beleivódtak.

Olyan elvek, értékek származnak belőle, amelyek szerint a történelmi Európa is építkezett – a középkorban, a példának okáért, addig terjedt Európa, ameddig a kereszténység is. Az egységes Európa megálmodói (Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi és Robert Schuman) is mind hívő keresztények voltak, és egy erős, keresztény integrációt akartak. Ahogy Robert Schuman Európáról című munkájában erre utal: egy demokrácia vagy keresztény, vagy nem igazi demokrácia. Egy, a kereszténységgel nem azonosuló demokrácia ugyanis csak egy puszta karikatúra, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.

Borítókép: Handout / AFP / VATICAN MEDIA