„Lehetővé kell tenni, hogy a nemzeti parlamentek megakadályozhassák a nem kívánt uniós jogalkotást, ahogyan azt is, hogy a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek is kezdeményezhessenek uniós jogalkotási eljárást.”
Míg az EU vezető politikusai az Európai Parlament kezébe adnának egyre nagyobb feladatkört, addig a magyar kormány javaslata, mint a legtöbb más esetben is, egy tagállami központú, kormányközi alapokon nyugvó álláspontot képvisel,
amely sokkal inkább hasonlít egy konföderációra, semmint egy föderációra.
Az államok közötti együttműködés e fajtájáról, – a konföderációról – a 18. században Emmerich de Vattel a következőképp írt: a szuverén és független államok egyesíthetik magukat egyfajta konföderációban anélkül, hogy egyébként megszakadnának tökéletes államok lenni.
Amikor az EU jogalkotásáról beszélünk, azalatt általában az úgynevezett rendes jogalkotási mechanizmust értjük (más módjai is vannak a jogalkotásnak az EU-n belül, ennek részleteiről itt lehet tájékozódni). A mechanizmus főszabálya szerint a javaslattevő az Európai Bizottság, mely testület az Európa Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek adja be javaslatait, akik aztán hosszas folyamat mentén, módosításokkal tűzdelve fogadnak, vagy vetnek el végül javaslatokat.