Bár Európa egyedül nem fogja megváltani a világot, a lépések globális szinten nem elhanyagolhatók: az Unió országai (elsősorban az egykori gyarmatosítok) a globális történelmi kibocsátások 18 százalékáért, a 2020-as évben egyedül pedig közel 7.5 százalékát teszik ki.
A brüsszeli döntéshozatali körökben azonban
kevés szó esik arról, hogy a fenntarthatóság más részeiben, mondjuk a demográfia kapcsán Európa hogyan teljesít.
A fenntarthatóság ugyanis sokkal tágabban értendő fogalom, mint ahogy a közbeszédben elterjedt. Klasszikusan négy formáját különböztetik meg: a környezeti, a gazdasági, a társadalmi és a humán fenntarthatóságot. Ezek mind arra szolgálnak, hogy ne csak a mi generációnk, hanem a gyermekeink is élhessenek, sőt élhető világba és társadalomba szülessenek.
Találóan fogalmazta meg a Növekedés határai című ikonikus, immár 50 éves mű, hogy csak az a „társadalom fenntartható, amely képes nemzedékeken át fennmaradni, amely elég előrelátó, elég rugalmas és elég erős ahhoz, hogy ne ássa alá saját fizikai vagy társadalmi éltető rendszerét.” Tehát amelyik társadalom képes hosszú távon fenntartani önmagát.
Az amerikai szerzők, akik akkor a túlnépesedés megfékezése mellett érveltek, talán nem is gondoltak bele, hogy a társadalom és a civilizáció fenntarthatósága egyszer épp „a másik irányból” kerül majd veszélybe.
Nem gondoltuk volna, hogy egyszer az összeomlás fenyeget majd bennünket.
Halmozódó problémák
Szemléltetésképp: 2070-ig a munkaképes korú népesség várhatóan 18 százalékkal fog csökkenni Európában. Különösen rosszul érinti ez a közép- és dél-európai országokat (erről bővebben itt olvashat), és azokat a vidéki régiókat, amik különösen is gyorsan néptelenednek el. 2020-ban az uniós termékenységi ráta 1.50 volt, vagyis ennyi gyermek jutott átlagosan egy európai nőre ebben az évben – a növekedéshez szükséges 2.1-es minimumtól messze elmaradó adat pedig évről évre csökken.
A kontinens, amely 1960-ban a világnépesség 12%-át tette ki, 2070-re csupán 4 százalékra zsugorodik majd.
Az adatokból egy koporsó alakú korfa és egy fenntarthatatlanná váló társadalmi rendszer rajzolódik ki. A népesség drasztikus csökkenése Európa-szerte fenyegeti a szélesedő időskorú népesség nyugdíját; az olyan közkiadásokat, amik például az oktatás és az egészségügy működését biztosítják; vagy épp az Unió és a tagállamok gazdasági erejét, az innovációs és növekedési potenciált. A demográfiai csökkenés a társadalmi és gazdasági rendszerek hosszabb távú összeomlásával fenyeget.
Úgy néz ki tehát, hogy még kevesebb emberrel nem jobban fogunk élni, hanem rosszabbul.