Hozzátette: a román központi hatóságok ritkán vannak jelen a régióban, ezért örül, hogy most együtt ünnepelhettek, és ezáltal enyhítik a kisebbségben élő románok magárahagyatottsági érzését. A miniszter szerint a magyar lakosságot is meg kell hallgatnia a központi adminisztrációnak,
hiszen nekik is meg vannak a sajátos gondjaik és érzékenységeik.
„Központosított államként az a feladatunk, hogy minden lakosért megtegyük azt, amit meg kell tenni. Tiszteljük a romániai nemzeti kisebbségeket, és a tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – mondta a miniszter, aki szerint csak így teremtődhet meg az a társadalmi harmónia, amely az ország fejlődését eredményezheti. A tárcavezető ugyanakkor csalódottságát fejezte ki, hogy Románia más régióiban, ahol a románok többségben laknak, a román zászló néha rongyosan és koszosan lobog az utcán vagy egyes intézményeken.
(MTI)
Címlapkép: Facebook