Pár hónap alatt kifullad az orosz támadás – mondja a brit kormányfő

2022. június 23. 06:46

Boris Johnson szerint Moszkva feléli az ukrajnai hadműveletre fordítható erőforrásait.

2022. június 23. 06:46
null

Kifullad az Ukrajna elleni orosz invázió lendülete a nyáron, mert Oroszország feléli az erre fordítható erőforrásait – állítja a brit miniszterelnök.

Boris Johnson szerint a most Donbaszra összpontosító orosz hadsereg nagy veszteségekkel halad előre, így néhány hónapon belül megtorpan – írta az Unian hírügynökségre hivatkozva a Telex.

– mondta Johnson, aki szerint az ukrán ellentámadás erejének megfelelően kell újabb fegyverszállítmányokat biztosítani.

A brit kormányfő szerint a minimális célja Ukrajnának az lehet, hogy visszaállítsa a február 24-i helyzetet, azaz, az orosz erőket visszaszorítsa az invázió megkezdése előtti vonalakra.

*

Oroszország jelenleg Ukrajna több mint ötödét, 130 ezer négyzetkilométert tart ellenőrzése alatt: a 2014 óta ellenőrzött 40 ezer négyzetkilométer után – a Donyeck és Luhanszk megye felén kikiáltott szakadár népköztársaságok mellé – a februári invázió óta megszerezte az ország középső részén herszon megyét, és elszakította Ukrajnát az Azovi-tengertől. Emellett Harkiv közelében több települést ellenőriz és a jelek szerint teljesen megszerzi Luhanszk megyét.

Nyitókép: Facebook

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gbis
2022. június 24. 16:34
Épp most olvasom, hogy Ukrajna megadásra készül. A külügy és az elnök is erről szólt -persze hacsak nem kommunikációs csel. Keleten nagy a baj.
csato42
2022. június 24. 08:02
Nem tudom, hogy ez a fickó kiket buzdit. Az ukránokat, hogy harcoljanak, vagy a saját polgárait, hogy elhigyjék támogatni kell Ukrajnát. Vagy egész egyszerüen Angliának is szüksége van arra, hogy hadi ipara lendületbe jöjjön.
Lanter
2022. június 23. 13:29
Ez az egyik főpatkány borisz szartartály aki z után felelős az ukrán életekért,rohadt sunyi gyilkos,tudja az aszt nagyon jól hogy ukrajnának meszeltek de mégis küldi őket bíztatva a halálba, akasztani az ilyet mielőbb mert káros az emberi létre...
Carcess
2022. június 23. 13:29
El kéne venni a tiltott szereket boris agyatlan jonsontól teljesen hülye azt tudtam de kábítózik is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!