Szijjártó: Nem támogatjuk a globális minimumadót

2022. június 16. 12:58

Ezzel az európai vállalatok súlyos versenyhátrányba kerülnének a világ más kontinensein működő vetélytársaikkal szemben – mutatott rá a miniszter.

2022. június 16. 12:58
null

Magyarország nem támogatja a globális minimumadó bevezetését, mert az káros lenne és munkahelyeket veszélyeztetne – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető kifejtette: egyre nő a nemzetközi nyomás a globális minimumadó európai bevezetése érdekében, már a jövő év elején.    

Ezt mi rendkívül veszélyesnek tartjuk,

Európában ugyanis háború van, az európai gazdaság pedig elképesztően súlyos kihívásokkal néz szembe: az egekben vannak az energiaárak, a kamatok és az infláció, a beszállítói láncok pedig megszakadtak – magyarázta.    

Úgy vélte, ebben a helyzetben az európai termelő vállalatok adóterheinek növelése súlyos problémákat okozna, főleg úgy, hogy egyedül Európában kerülne sor a globális minimumadó bevezetésére. Ezzel az európai vállalatok súlyos versenyhátrányba kerülnének a világ más kontinensein működő vetélytársaikkal szemben – mutatott rá.    

Szijjártó Péter szerint „persze mindenki közül Közép-Európa járna leginkább pórul”:

a fegyelmezett költségvetési politikáknak köszönhetően itt a legalacsonyabbak a munkát és a vállalkozásokat terhelő adók,

amelyeknek drasztikus emelésére kerülne sor a globális minimumadó bevezetésével.    

Kiemelte: a magyar gazdaság sikerének alapja, hogy az elmúlt években folyamatosan tudták csökkenteni az adókat, ezért az adóemelés káros lenne és munkahelyeket veszélyeztetne. Hangsúlyozta: „ilyen javaslatot támogatni mi nem tudunk”. Mindezeket határozottan fogja képviselni „kiváló barátom, Varga Mihály miniszter úr, az EU-s pénzügyminiszterek holnapi ülésén” – fogalmazott.

(MTI)

Kép forrása: MTI/EPA/Pool/John Thys

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NoSS
2022. június 16. 16:25
Az adóemelés káros lenne és munkahelyeket veszélyeztetne. Ezért nem emelünk, hanem bevezetjük az extraprofit adót. Persze olyan cégekre viki szavaival élve, akik a háború után újra nyereségesek lesznek! Mert a legtöbb extraprofitot köztudomásúan azon cégek termelik, melyek most nem nyereségesek. Persze júliusban ugyan emelünk egy pár adót is, de ezek a nem megszorítások kategóriába esnek.De kérem ne figyeljenek arra amit mondok, mert érthetelen! És ha valaki azt állítja elmebeteg vagyok, az a magyar népet sértegeti!
bobita59
2022. június 16. 15:14
Kakadunak vagy nincs fogalma arról, hogy miről beszél vagy nagyon is tudja és ismét hazudik. Egyik sem lenne meglepő.
Forgalmazó
2022. június 16. 15:10
Köszönjük. Hajrá!
olajfa1
2022. június 16. 15:01
A "minimáladónak" éppen az lenne a feladata hogy HÁTRÁNYBA KERÜLJÖN MINDENKI MÁS AZ AMERIKAI KÖZPONTÚ NAGYTŐKÉSEKKEL SZEMBE!... Teljesen érthető ha nem támogatjuk!...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!