Német kancellár: Ne provokálják egymást a NATO-országok

2022. június 01. 14:42

Olaf Scholz szerint Törökországnak önmérsékletet kellene tanúsítania Görögországgal szemben a Földközi-tenger keleti övezetében fennálló vitájukban.

2022. június 01. 14:42
null

Olaf Scholz, Németország kancellárja felszólította Törökországot, hogy tanúsítson önmérsékletet Törökországgal szemben. Az utóbbi időben ugyanis egyre több konfliktus adódik abból, hogy a két ország eltérően húzza meg egymás légtereinek határát. 

"A kancellár véleménye szerint a jelenlegi helyzetben fontos, hogy minden NATO-szövetséges összehangoltan lépjen fel, és tartózkodjon egymás provokálásától."

- jelentette ki a kancellár szóvivője Berlinben, aki így folytatta:

"A görög légtérbe való behatolás és a görög szigetek fölötti repülés nincs rendben, kontraproduktív, és a szövetség szellemiségével ellentétes."

Mind Törökország, mind pedig Görögország NATO-szövetséges, ennek ellenére számos történeti és geopolitikai kérdésben ma is zajló vita zajlik a két állam között. A viták egy része a olyan nemzetközi jogi kérdések körül zajlik, mint például tengeri határok, a kontinentális talapzat, illetőleg a légtér határainak megítélése. Ezeket a nemzetközi jogi problémákat pedig az etnikailag megosztott Ciprus kérdése is terheli.

Németország elkötelezett amellett, hogy privát párbeszéd keretében, a nemzetközi jog talaján segítse a Görögországot és Törökországot megosztó viták feloldását. Ezzel együtt a kancellári szóvivő leszögezte, hogy

A kontinentális talapzat lényegében a szárazföld folytatása a tenger alatt, jellemzően néhány száz méter mélyen, de nem számít államterületnek. A kontinentális talapzatok jelentőségét rendszerint az adja, hogy természeti kincsekben (pl. kőolaj, földgáz) bővelkednek. Ezek kiaknázása azon államok gazdasági érdeke, amelyek területéről a kontinentális talapzat a tengerbe nyúlik. A kontinentális talapzat kérdését a nemzetközi jog - az Amerikai Egyesült Államok indítványára - a 20. század első felétől kezdve kezdte el szabályozni. Az 1982. évi tengerjogi egyezmény értelmében a kontinentális talapzat főszabály szerint nem haladhatja meg az alapvonaltól (jellemzően az apályvonaltól) számított 350 tengeri mérföldet.

Kép: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Dobozi Gergely 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik