„Valami nagyon nincs rendben az unióban, valami hibádzik jó néhány politikus fejében. Moralizálnak, utópiát álmodnak, miközben lábon lövik Európát. Komolyan hisz bárki is abban, hogy előremutató az, amit a tegnap véget ért uniós csúcson kiötlöttek? Ha letekerjük az orosz gázt, télen meg befagy a fenekünk, akkor valóban beköszönt a világbéke? Ha gyorsan búcsút mondunk az olcsó fosszilis energia korszakának, akkor fegyvernyugvás lesz? Ha bevesszük az ukránokat az uniós klubba, pontosabban beengedjük őket az előszobába, akkor tényleg együtt vágtatunk majd az örök béke irányába? És itt, ezen a pacaszerű ponton merül fel a miértre vonatkozó kínzó kérdés.
Szankciókkal nem fog menni, ahogy a tagjelölti státusz sem visz közelebb minket a békéhez, ugyanakkor félő, hogy az utóbbi egy pótcselekvés, ami ráadásul könnyen lehet, hogy végül az ukránok átverése lesz.
TAGJELÖLT LETT UKRAJNA
Lehet-e gyorsított eljárással uniós tag Ukrajna? Nem.
Közelebb kerültünk-e a békéhez azzal, hogy Ukrajna tagjelölt lett? Nem.
Ahogy a szankciós politika is csak Európa versenyképességét rontja, de emiatt senki nem fogja letenni a fegyvert.
Akkor meg miért?
Nagyon hosszú, soklépcsős folyamat valódi taggá válni. Tudnának erről mesélni a szerbek vagy az albánok; előbbiek tíz, utóbbiak nyolc éve várakoznak. A tagjelölteknek ugyanis alkalmassá kell tenniük a jogrendszerüket arra, hogy átvegyék a közösségi jogot, de hiába erőlködnek, ha nincs fogadókészség.
Nem is beszélve a demokratikus követelményekről vagy éppen az emberi jogokról, ami – valljuk be – évtizedek óta rendszerszinten sérül Ukrajnában. Gondoljunk csak a kárpátaljai magyarokra! Ahogy az ukrán sajtószabadság finoman szólva sem éri el az európai kívánalmakat, úgy a plurális verseny is hagy maga után kívánnivalót.”
Nyitókép: SERGEI SUPINSKY / AFP