Ukrán sajtó: Első ízben ismert be háborús bűnt egy orosz katona a bíróság előtt

2022. május 18. 19:51

Az ukrán ügyész szerint a vádlott több célzott lövést adott le a 62 éves áldozat fejére egy Kalasnyikov gépkarabélyból. A férfi a helyszínen életét vesztette.

2022. május 18. 19:51
null

Beismerte kijevi bírósági tárgyalásán egy orosz katona, hogy agyonlőtt egy civil lakost az északkelet-ukrajnai Szumi megyében – jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség a tárgyalás helyszínéről származó beszámolókra hivatkozva. Az ukrán híradások kiemelték, hogy Vagyim Sisimarin az első orosz katona, akit Ukrajnában bíróság elé állítottak háborús bűntett elkövetésének vádjával. Az ukrán Szabadság Rádió hozzátette, hogy a bírósági eljárás „a háború törvényeinek és szokásainak megsértése” címén zajlik ellene.

A tárgyaláson az ügyész egy rövid vádiratot olvasott fel.

Az orosz katona megerősítette, hogy teljes mértékben elismeri bűnösségét. Kijelentette azt is, hogy kész tanúskodni az ügyben. „A nyomozás megállapította, hogy a vádlott február 28-án a Szumi megyei Csupahivka községben látott egy fegyvertelen lakost kerékpárt tolva sétálni az út szélén, és közben telefonon beszélni. Több célzott lövést adott le a 62 éves áldozat fejére egy Kalasnyikov gépkarabélyból. A férfi a helyszínen életét vesztette, mindössze néhány tíz méterre az otthonától” – idézett az UNIAN a vádiratból.

Sisimarin elfogásának körülményeiről nem adtak információt az ukrán hatóságok. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május elején már közzétett egy videofelvételt az orosz katona kihallgatásáról, amelyen Sisimarin elismerte, hogy – felsőbb parancsra – agyonlőtt egy civil lakost Szumi régióban. Az UNIAN szerint a vádiratot az ügyészség május 11-én adta át a bíróságnak. A 21 éves orosz harckocsiegység-parancsnokra tíz évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

(MTI)

(Fotó: YouTube)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2022. május 19. 06:48
Na ja, hát annyi kínzás után, amit ez elszenvedhetett, én is mindent bevallottam volna. A "háború törvényeinek megsértése". Nocsak, a háborúnak vannak törvényei? Amiket mindenki mindig betart, csak a gonosz oroszok nem. Ejnye, bejnye! Az ukránok ezeket a törvényeket annyira szeretik, hogy békeidőben is ezek szerint élnek, főleg, ha a területükön lakó kisebbségekről van szó. Koncepciós per egy megkínzott, lányos képű kiskatonával (hacsak nem tábori szakács volt) szemben.
Flagellator1974
2022. május 18. 21:06
"Sisimarin elfogásának körülményeiről nem adtak információt az ukrán hatóságok." Muhahaaa!!!!!!!!!!
Takagi
2022. május 18. 20:34
Ukrán mikor fogja?
Nemaztmondták Feri!
2022. május 18. 20:27
„a háború szokásainak megsértése” Biztos nem szokás egy telefonon a csapat helyzetét leadó, ellenséges kém kiiktatása. Ráadásul parancsra, éles, háborús helyzetben. Hiánypótló lett volna az Azovosoknak is néhány tánc és illemtanóra, a bevetésük előtt. Hirosimai és Nagaszaki előtt pedig egy üdvözlő távirat illett volna az elfüstölő gyerekek, nő, öregek, ártatlan polgárok részére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!