kifejezetten jó viszonyt ápolt konzervatív kollégáival, ideértve legjobb barátját, Antonin Scaliát is.
A mostani botránnyal érintett, az abortuszt alapjoggá tévő liberális szellemiségben íródott Roe kontra Wade-ítéletről Bader Ginsburg egyébként elmondta, hogy alapvetően rossz döntésnek tartja annak ellenére, hogy a konklúzióval egyetért.
A Breitbart emlékeztet arra, hogy nem ez az első eset, hogy radikális baloldali szervezetek aktivistái fenyegetik politikai ellenfeleiket otthonaikban. Szeptemberben egy a Ruth Sent Us nevű szervezethez hasonló csoport, a ShutDownDC szimpatizánsai vonultak Brett Kavanaugh főbíró háza elé azért, hogy az életpárti törvények ellen tiltakozzanak. Januárban ugyanez a szervezet vonult a republikánus Josh Hawley otthona elé Virginiában. Hawley így kommentálta ekkor a történteket:
„Ma este, amikor Missouriban tartózkodtam, antifás szemétládák (sic!) a D.C.-beli házunk elé jöttek és a feleségemet, és újszülött kislányomat fenyegették, akik nem tudtak elutazni. (…) Fenyegetéseket kiabáltak, vandálkodtak, megkísérelték betörni az ajtónkat. Hadd fogalmazzak világosan: sem engem, sem a családomat nem fogják megfélemlíteni baloldali erőszakkal.”
A szivárogtatási botrány hosszútávon is befolyásolhatja a Legfelsőbb Bíróság működését, megítélését. Az a bíró, aki a nyomásgyakorlás hatására megmásítja a véleményét, bármikor köznevetség tárgya lehet. Ráadásul, ha a szivárogtatás gyakorlattá válik, az az egész bírói hatalmi ág súlytalanná válásával fenyeget.