Amerika „elnémított többsége” – beszélgetés John Hurley-vel

Az amerikai New York állambeli Canisius College-ot német jezsuiták alapították, hosszú története egészen 1870-ig nyúlik vissza. Két meghatározó öröksége a hagyomány és a katolicizmus szelleme. Az intézmény elnökeként Ön szerint mi ennek az üzenete a jelenlegi oktatási rendszerben? Hogyan próbálja az iskola megvédeni és tanrendjébe beépíteni ezeket az gyökereket?

A Canisius College küldetésnyilatkozatát az iskola stratégiai terve, a Canisius 150 is magában foglalja. Kimondja, hogy a Canisius College katolikus és jezsuita egyetem, olyan kiemelkedő egyetemi, posztgraduális és szakmai programokat kínál, amelyeket mély és átfogó tanulási metódus jellemez. A kiválóság, a szolgálatkészség és a vezetés képességeit bontakoztatjuk ki a diákokban. A katolikus és jezsuita küldetéstudat a mindennapi működésünkben is jelen van. A jezsuita spiritualitás arra szólít, hogy mindenben Istent keressük, a jezsuita oktatás pedig arra irányul, hogy olyan tanulókat neveljünk, akik férfivá és nővé válnak másokért és másokkal együtt. Az amerikai jezsuita főiskolák és egyetemek elnökei 2011-ben egy olyan nyilatkozatot fogadtak el, amely rögzíti, hogy a katolikus és a jezsuita nem egyszerűen egy-egy jellemvonásunk a többi mellett, hanem valódi jellegadó sajátosságunk, ami ténylegesen azzá tesz, amik vagyunk.

Az elmúlt évtizedben a Canisius College különféleképpen közelítette meg ezeket a kérdéseket. Elkötelezettek vagyunk Szent II. János Pál pápa katolikus egyetemekről szóló apostoli alkotmánya, az Ex Corde Ecclesiae mellett, és ez jelent iránymutatást nekünk, amikor katolikus identitásunkról van szó. Ez lényegében azt jelenti, hogy olyan egyetemmé kell válnunk, amely két értelemben is összetart az Egyházzal. Egyfelől tiszteletben tartja a hivatalos egyházi tanítást, amelyet a kampusz kutatási és a tantervi élete is tükröz. Másfelől pedig megköveteli, hogy ne tegyen olyasmit, ami aláássa a katolikus egyház tanítását. Elkötelezettséget jelent a hit és az értelem igazsághoz vezető alapvető keretei, valamint a katolikus szellemi hagyománynak az iskola küldetésében és tantervében játszott központi szerepe mellett. Ugyanakkor nem jelent szakítást egyetemi státuszunkkal, ahol a tudományos szabadság és az igazság keresése a legfőbb célkitűzés.

Az amerikai oktatási rendszert sok kritika éri azért, mert már nem elkötelezett az intellektuális sokszínűség mellett. Ön hogyan látja ezeket a kritikákat? Véleménye szerint hogyan segíthet a katolikus-keresztény hagyomány és gondolkodásmód orvosolni ezeket a hiányosságokat, elősegíteni a vélemények, és nézőpontok sokszínűségének megjelenítését?

Az egyetemek legfőbb célja az akadémiai szabadság és az igazság keresése. Éppen ezért természetüknél fogva elkötelezettek kell, hogy legyenek a szellemi sokszínűség megőrzése és éltetése iránt. Az Egyesült Államokban ugyanakkor az akadémiai szabadság jelenleg minden oldalról támadás alatt áll, mert korlátozni kívánják a campusokon a szabad véleménynyilvánítást. Egy olyan sajnálatos kultúrharcba keveredünk, amely hosszú távon sem hallgatóink, sem pedig társadalmunk érdekét nem szolgálja.
A katolikus egyetemek a történelem korábbi szakaszaiban már szembesültek az akadémiai szabadság és az egyházi doktrínák között húzódó feszültséggel. Ez azonban általában teológiai kérdésekkel összefüggésben merült fel. Az egyetemek, a teológusok és az Egyház előtt álló kihívás az, hogy egyetértésre jussanak a teológia megfelelő szerepéről, illetve az Egyházat és a híveket a hit alaposabb megértése felé irányítsák.

Pusztán szűk látókörűségről lenne szó?

Az Egyesült Államokban időnként valóban felröppen az a nézet, hogy a katolikus egyetemek szűk látókörűek és korlátoltak szemléletmódjukban, oktatásukban és kutatásukban. Szerintem azonban ennek éppen az ellenkezője az igaz. Évekkel ezelőtt fogalmazott úgy egy itteni katolikus egyetem elnöke, hogy néha azt szoktuk mondani bár katolikusok vagyunk, de azért mégis tudunk ezt vagy azt tenni. Ugyanakkor ez éppen fordítva van:

Az Atlanti-óceán mindkét partján támadás alatt áll a hagyományos amerikai és európai életforma. Ugyanakkor láthatunk törekvéseket ennek megőrzésére is. Véleménye szerint milyen erények jellemzik az Egyesült Államokat, az amerikai életmódot, és véleménye szerint mi a legjobb módja ezek megőrzésének és tovább örökítésének?

Ez egy további olyan terület, ahol sajnos az amerikai társadalom polarizációja és a kultúrharc gátat szab az értelmes párbeszédnek. Ezért nem tudunk gyümölcsöző vitát folytatni az amerikai társadalom erényeiről sem. Azt gondolom, hogy a polarizáció, a „woke” ideológiai és a „törlés-kultúra” elfojtja a vitát és megakadályozza a fiatalokat abban, hogy olyan őszinte és hiteles párbeszédet folytassanak egymással, amely az igazság teljesebb megismerése felé vezet. Az 1960-as és ’70-es években az Egyesült Államokban például Richard Nixon elnök gyakran hivatkozott az ország „csendes többségére” (Silent Majority).

Ők azok, akik felmérik, hogy milyen veszélyekkel is jár, ha kifejtik álláspontjaikat, nézeteiket, végül pedig úgy döntenek, hogy inkább csendben maradnak. Itt olyan hétköznapi emberekre gondolok, akik egy-egy kérdéssel kapcsolatban józan elgondolással rendelkeznek, de mégsem vesznek részt a közéleti vitákban, mert azt túl kockázatosnak tartják. Mindez pedig sok szempontból sajnálatos. A katolikus egyetemek fontos szerepet játszanak a nézőpontok és a vélemények szabad kifejtésében, az igazság keresése és az igazságosság iránti elkötelezettség előmozdításában. Ezek mind olyan célok, amelyekkel kapcsolatban jómagam azt szeretném, hogy az amerikai társadalom alapvető értékeivé váljanak.

Láthatunk egy törést a nyugati társadalmakban abból a szempontból is, hogy vannak, akik a helyi közösségekhez, nemzethez ragaszkodnak, míg mások keresik az elszakadás lehetőségét. Milyen szerepet játszanak az iskolák a helyi közösségek és nemzeti társadalmak értékeinek megőrzésében?

Általában véve elfogadott, hogy a felsőoktatási intézmények hármas célt követnek: a fiatalság okítása, tanítása, az emberi tudást kibontakoztató és fejlesztő kutatás, valamint a közösség szolgálata. Az Egyesült Államokban működnek nagy katolikus egyetemek, amelyek az általuk szolgált közösség alatt az egész nemzetet, sőt még azon túli közösségeket is értik. A kisebb intézmények, mint amilyen például a Canisius College inkább a helyi közösségre összpontosítanak, az ott élők és az ott működő többi intézmény érdekeinek szolgálata iránt elkötelezettek. Ennek során azt reméljük, hogy a diákjaink lelkében elvethetjük a mások szolgálata iránti elkötelezettséget, amit a jezsuita oktatás lényegének tartunk.

Sokan annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy az európai integráció, és annak tagországai súlyos válságba kerültek. Fogyatkozik a lakosságuk, csökkennek a védelmi kiadásaik, zsugorodik a világgazdaságban betöltött szerepük. Mindeközben az Európai Unió hátat fordít azoknak a keresztény értékeknek, amelyek egykoron az európai országok lelkét alkották. Ön milyen összefüggést lát a kettő között? Mit tanulhat az öreg kontinens Amerikától?

A katolikus egyházban sokan vannak, aki az európai társadalmak szekularizációját az Ön által említett társadalmi bajokhoz és betegségekhez kötik. Számos katolikus úgy érzi, hogy eltévedtünk, és ennek sok jelét lehet látni a külvilágban. Nem vagyok biztos abban, hogy Amerika ezen a téren sok mindent taníthatna Európának. Bár talán egy kicsit jobban áll az egyre terjedő szekularizáció terén, mint Európa, de úgy gondolom, hogy alapvetően ugyanazt az utat járja be. 

Mi lehet a válasz erre az újkori jelenségre?

Egy katolikus egyetem szemszögéből nézve mi azt gondoljuk, hogy a katolikus egyház társadalmi tanítása, és az evangéliumok üzenete szilárd talapzatot nyújt ahhoz, hogy értelmes és céltudatos életet építhessünk fel. Mi továbbra is emellett vagyunk elkötelezettek. Ugyanakkor látjuk, hogy az Egyházat övező kudarcok és botrányok csorbítják azt az erkölcsi tekintélyt, amellyel erős partnerévé válhatna az egyetemeknek. Emellett látható, hogy

és idővel eltávolodnak az evangélium tanításától, nem tekintik azokat életükben iránytűnek. A Notre Dame Egyetem egykori professzora, James Burtchaell írt könyvet The Dying of the Light: The Disengagement of Colleges and Universities from their Christian Churches címmel, amely több esettanulmányt dolgoz fel arról, hogy az eredetileg keresztény egyházak, köztük katolikusok által alapított egyetemek hogyan sodródtak egyre távolabb az alapításkori karizmájuktól, és végül hogyan váltak szekularizált egyetemekké. Ugyan a könyvet sok kritika érte, de helyesen mutatott rá arra a tendenciára, miszerint a keresztény egyetemek idővel szekularizálódnak. A könyv 1998-ban jelent meg, ami akkor figyelmeztető jel volt a katolikus intézmények számára, akik éppen egyházi tanárok apadásával küszködtek. Figyelmeztető jelzés volt ez a katolikus identitásuk számára is. A szekularizáció olyan jelenség, amellyel az európai országoknak és az Egyesült Államoknak egyaránt meg kell küzdeniük.

Véleménye szerint hogyan lehetne felülkerekedni és megfordítani ezt a folyamatot?

A rövid válasz, amelyről az amerikai katolikus felsőoktatási körökben is beszélnek az, hogy a katolikus társadalmi tanítást ismét fel kell karolni és a katolikus szellemi hagyományt erősíteni kell a tantervünkben. Ez a következő területek vizsgálatát foglalja magában: az emberi élet és az emberi méltóság, a család jelentősége, a közösség és a közösségben való részvétel, a szegények és a kiszolgáltatottak iránti figyelem, az Isten által teremtett világ, a közös otthonunk, a Föld védelme. Ezekben a kérdésekben a katolikus egyetemeknek fontos mondanivalójuk van.