– mondta Abdeslam.
A tárgyalóteremben a bejelentést megkönnyebbüléssel fogadták a támadás túlélői.
„Az itt lévő embereknek szükségük van a válaszaimra. Nem ígérek semmit, de megteszek minden tőlem telhetőt” – fogalmazott a vádlott.
Elmondta, hogy Abdelhamid Abaaoudtól, a terrorkommandó vezetőjétől, aki a gyerekkori barátja volt, két nappal a merényletek előtt, 2015. november 11-én értesült a támadás tervéről. „Azt mondta, hogy van egy terv, a célpontokról nem beszélt, de azt mondta, robbanómellényt kell viselnem és fel kell magam robbantanom” – hangsúlyozta. „Én Szíriába készültem. Amikor azt mondta, hogy fel kell magad robbantanod, sokk volt számomra. De végül belementem.”
A támadáskor, 2015. november 13-án a vádlott elindult „a megjelölt célpont irányába”, Párizs XVIII. kerületébe, egy bárba. Miután nem robbantotta fel magát, visszaült a gépkocsiba, amellyel korábban a Stade de France nemzeti stadionhoz szállított három öngyilkos merénylőt, de az „autó lerobbant”. Ez után állítása szerint taxival az egyik déli elővárosba, Chatillonba ment, és ott töltötte az éjszakát.