Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ukrán elnök továbbá több rakétavetőt, légvédelmi rendszert és hadihajók elleni fegyvert is kért.

Az államfő erről az észak-atlanti szervezet csütörtöki csúcstalálkozójának résztvevői előtt videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében szólt. Zelenszkij emlékeztette a szövetség vezetőit, hogy Oroszország jelentősen militarizált, és felszerelési készlete többszörösen nagyobb, mint Ukrajnáé.
– indokolta azt, hogy miért is van szüksége Ukrajnának a Nyugat támogatására.

Visszautalt arra, hogy – a mostani beszédét megelőzően – február 24-én szólalt fel a NATO-Ukrajna bizottság ülésén. „Még február 24-én egy teljesen egyértelmű, logikus kéréssel fordultam Önökhöz. Segítsenek lezárni a légterünket, hogy megóvhassuk népünket az orosz bombáktól és rakétáktól. Nem kaptunk egyértelmű választ. Nekünk sokkal kevesebb repülőgépünk van, mint Oroszországnak. Ukrajna kért repülőgépeket, hogy ne veszítsünk el annyi embert. A NATO-nak több ezer harci repülőgépe van, de mi nem kaptunk egyet sem. Tankokat is kértünk, hogy felszabadíthassuk városainkat, ahol Oroszország emberek százezreit tartja túszul, szándékosan kiéhezteti a lakosokat, szó szerint hamuvá változtatja a lakónegyedeket. A szövetségnek legalább húszezer tankja van. Ukrajna az összes tank egy százalékát kérte, hogy adják át vagy adják el neki, de erre sem kapott egyértelmű választ” – fejtette ki az elnök. Hozzátette, hogy Ukrajna minden szövetségesének hálás a már nyújtott katonai segítségért, de ez nem elegendő az orosz támadások megállításához.
Beszédében Zelenszkij felszólította a NATO-t, többé ne mondja azt, hogy az ukrán hadsereg, „amely az Oroszországgal vívott háborúban megmutatta erejét”, nem felel meg a szövetség standardjainak. „Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és mennyivel tudunk hozzájárulni Európa és a világ közös biztonságához” – hangoztatta. Kijelentette: most a NATO-n a sor, hogy megmutassa, mire képes, bizonyítsa, hogy egy igazán erős védelmi szövetség.
– szögezte Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök egyébként csütörtökön délután a svéd parlamenthez is – videón keresztül – üzenetet intézett. A skandináv ország törvényhozóitól azt kérte, hogy segítsenek Ukrajna újjáépítésében. „Már egy hónapja tart (a háború), és ilyen mértékű pusztítást a második világháború óta nem láttunk” – fogalmazott. Majd arra buzdította a svéd államot és a magánszektor szereplőit, hogy „jöjjenek újjáépíteni” Ukrajnát.
(MTI)
Nyitókép: Behrouz Mehri / AFP / Pool / Anadolu Agency / AFP